Mottó: „Az embert a ló tette naggyá” (Leonardo da Vinci)

A ló speciális helyet foglal el gazdasági állataink között. A ló használata széleskörű, azonban még a gazdasági haszonállatok esetében elsődlegesen az árutermelés (hús, tej, tojás, gyapjú…) a legfőbb hasznosítási irány, a lovaknak elsősorban a teljesítményét használjuk (sport, munka, szabadidő). Lovaink hasznos élettartama is jelentősen meghaladja a többi haszonállatét (csirkék 5-6 hét, tejelő tehenek 3-4 év), legtöbb esetben 20-25 évig, nemritkán még hosszabb ideig az ember szolgálatában állnak. Így a takarmányozás és tartás tekintetében egyaránt eltérő irányelvek alkalmazandók. A felnevelés és tartás során elkövetett hibák sokszor súlyos, a ló egész életét, használhatóságát negatívan befolyásoló károkkal járnak. Mindig szem előtt kell tartanunk, hogy a szelekció, nemesítés a lótenyésztésben a „jó vetőmag”, hozzá azonban a „termőföldet” a takarmányozás, tartás és felnevelés adja. A minőségi lótenyésztésben mindkettő elengedhetetlen és döntő jelentőségű.

Lovaink tartása alapvetően az egyes fajták eltérő igényeitől, a hasznosítástól, valamint a lovak korától, ivarától függhet. A tartási körülmények kialakítása során lényeges figyelembe vennünk a ló félék szokásait, faji sajátosságait, így mérséklődik a stressz, a balesetveszély, optimálisan dolgozó, egészséges lovaink lesznek. Megkülönböztetünk csoportos és egyedi elhelyezést, valamint legelőre alapozott és istállózó technológiákat.

A csoportos elhelyezésen belül az egyik legegyszerűbb és legtermészetesebb technológia, amikor lovainkat kisebb nagyobb csoportokban legelőn tartjuk (85. kép). Lovaink így egyaránt kielégíthetik mozgás- és takarmányigényüket. További előny, hogy ez a fajta tartás a legkedvezőbb a ló szociális viselkedése szempontjából is. A lovak jól alkalmazkodnak az időjárás változásaihoz, gond nélkül elviselik a hideg szelet, esőt is (86. kép). Ennek ellenére javasolt három oldalról zárt enyhhelyet építeni, valamint gondoskodni kell a folyamatos ivóvíz utánpótlásról. Az ilyen körülmények között tartott lovak takarmányozása a terület fűhozamának, valamint a hasznosításnak függvénye. Az ún. primitív lófajták (pl. hucul), ménesi állományok, valamint hobbylovak számára egyaránt jó megoldás. Ménesekben célszerű a csikók nem- és korcsoportonkénti szétválasztása (87. kép), hobbylovak esetén a kancákat és a herélteket tarthatjuk így. A legelőre alapozott tartás speciális esete a háremes technológia, ilyenkor a tenyészmén a fedeztetési időszakban (vagy állandóan) együtt van a kancákkal. Így élnek természetvédelmi területeken a vad ménesek (pl. przewalski ménes Hortobágyon) (88. kép), az Őrségi Nemzeti Parkban háremben nevelik a muraközi lovakat, de ez a tartásmód a gyakori a francia húsló tenyésztésben is.

A csoportos tartás másik lehetősége, ha az állományt un. futóistállóban tartjuk. Ez az istálló egy nagyméretű épület, melyben a lovak szabadon mozoghatnak (89. kép). A terület nagysága a lólétszámtól függ, egy lóra átlagosan 10-12 m² területtel számolhatunk. Ilyen tartás esetén az un. mélyalmolást alkalmazzák, évente általában két alkalommal trágyázzák ki teljesen az istállót. Ezt a technológiát leggyakrabban ménesekben alkalmazzák tenyészkancák és csikók tartásakor. A futóistállót minden esetben nagyméretű karám vagy legelő egészíti ki. A legelő és az istálló között a lovak szabadon járhatnak, a balesetek megelőzése érdekében a bejáratoknál csípő magasságban célszerű ún. görgőfák (90. kép) elhelyezése. Az etetővályúk a fal mellett találhatók, a lovak szükség esetén (pl. abrakolás) a falba rögzített karikához köthetők ki.

Lovak egyedi tartásának kétfajta módja a kötött és bokszos elhelyezés. A kötött tartás során a lovak az istállóban folyamatosan ki vannak kötve, állásokban, vagy félbokszokban állnak (91. kép). Az ilyen tartás részben állatvédelmi, részben balesetvédelmi szempontokból a modern lótartásban nem kívánatos, az EU területén ilyen rendszerű istálló építése már nem engedélyezett. Az egyedi tartás lényegesen lóbarátabb módja a bokszos elhelyezés. A bokszban a ló kötetlenül tartózkodik, minimális szabad mozgáslehetősége van. Pónik, csikók, illetve csikós kancák tartásakor egy bokszban több ló is lehet. Sport és hobbylovak esetén a legáltalánosabb tartás, méntelepeken és fedező mének tartásakor (kivéve háremes tartás) leginkább ez a fajta elhelyezés kívánatos. Az istálló lehet német (pajta) rendszerű, ilyenkor a bokszok egy fedett folyosóra nyílnak (92. kép), vagy angol bokszos, amikor a bokszok kétrészes ajtaja közvetlenül a külvilágba nyílik (93. kép). Az angol bokszos istálló levegője jobb, a lovak szabadon nézelődhetnek. Az ilyen istálló leginkább az enyhébb klímájú országokban terjedt el. A kontinentális éghajlaton leggyakrabban a német rendszerű istállókat használják. A legmodernebb és leginkább lóbarát megoldás a kifutós bokszok építése, amikor valamennyi bokszhoz egy nagyjából azonos alapterületű kifutó tartozik, ahová a lovak szabadon kijárhatnak (94. kép). Az istálló mindenképpen legyen tágas és világos. A lovak közérzetét alapvetően leginkább az ún. istálló klíma befolyásolja, melynek részei a fény, szellőzés, hőmérséklet és páratartalom (1. táblázat). Megfelelő körülmények esetén a lovak a bokszokban szívesen fekszenek. Jól felszerelt bokszokban etető (kivehető is lehet) és önitató, esetleg szénarács található. A bokszok padozata enyhén kifelé lejt és magasabban van, mint a folyosó. Készülhet döngölt agyagból, aszfaltból, vagy akár élére állított téglából, de a betont lehetőleg kerülni kell. Fontos, hogy a boksz folyosó felé néző oldalán az alom szintjéig húzódó szellőző nyílás legyen. A trágyából felszabaduló ammónia nehezebb a levegőnél, ezért az alom felett helyezkedik el. Ha nem tud a bokszból eltávozni, a fekvő ló tömény ammóniát szív be. Minimális alapterület kifejlett lovak számára 3x4 m. Az ilyen tartás esetén általában naponta, vagy legalább néhány naponta almolják a bokszokat, legtöbbször szalmával (95. kép), ritkábban faforgáccsal.