A ló takarmányozásakor figyelembe kell vennünk, hogy gazdasági állataink közül lovaink emésztőrendszere a legérzékenyebb és a legsérülékenyebb, így fokozottan figyelnünk kell az etetett takarmányok minőségére és mennyiségére. Takarmányváltás csak kb. egy-két hetes szoktatás után valósítható meg. A takarmányok minőségét nagymértékben befolyásolja az időben történő és szakszerű betakarítás, valamint a tárolás is. Sajnos a szálastakarmányok tárolása hazánkban sok helyen kívánni valót hagy maga után.A lovak takarmányait alapvetően három csoportba sorolhatjuk: tömegtakarmányok, abrakfélék (pl. abrakkeverékek, tápok), egyéb takarmányok és kiegészítők (ásványianyag- és vitaminkiegészítők).
A tömegtakarmányok közé a ló legalapvetőbb takarmányai tartoznak, melyeknek szerepe – a gumós takarmányok kivételével – elsősorban a rostszükséglet kielégítése és a jóllakottsági érzés biztosítása (ballaszt). Ezen túlmenően a ló energiaháztartásában fontos szerepet játszó illózsírsavak (elsősorban propionsav és ecetsav) fő forrásai is.
A lovak legtermészetesebb élettere, egyben takarmányforrása. Minőségi tenyésztés és csikónevelés szinte elképzelhetetlen nélküle (116. kép). Fontos szerepe van a ló jelentős mozgásigényének kielégítésében, csikóknál a csontváz- és izomrendszer fejlődésében, esetleges mozgásszervi rendellenességek korrekciójában. A legelőn töltött idő kedvezően befolyásolja a lovak közötti szociális kapcsolatokat, valamint pozitív hatással van a kancák ivari működésére és stresszoldó hatású is egyben. A legelőfű telítetlen zsírsavakban gazdag, ami szép, egészséges szőrzetet eredményez, aminosav tartalma és azok emészthetősége a lovak számára ideális, ezért istállóban nevelkedő társaikhoz képest a legelőn nevelkedő csikók fejlődése lényegesen kedvezőbb. A zöld növények fogyasztása, valamint a rendszeres mozgás lehetősége nagymértékben csökkenti az emésztőszervi (kólikás) betegségek kialakulásának kockázatát. Nem utolsó szempont az sem, hogy a legeltetéssel a betakarítási költségeket is megspórolhatjuk.
A legeltetés esetleges hátránya lehet a nagyobb fertőzésveszély, mely a rendszeres oltásokkal és féregtelenítéssel nagyrészt megelőzhető. A sérülésveszély elkerülése érdekében javasolt a csikók korcsoportonként legeltetése, valamint célszerű az újszülött csikókat legalább az első héten az istálló melletti karámban tartani. A fedező méneket (a háremes tartás kivételével) legeltessük külön.
A legeltetési idő a kontinentális éghajlaton kora tavasztól késő őszig tart, a nyári szárazság idején azonban elsősorban az alföldi tájakon a fűhozam jelentősen csökkenhet. Lovak számára elsősorban a természetes gyeplegelők, az un. az ősgyepek a legalkalmasabbak. A legelőterület nagysága, állateltartó képessége nagyrészt az időjárás és a talaj termőképességének függvénye, hazai viszonyok között átlagosan lovanként 1 ha területtel számolhatunk. Rendkívül lényeges a legelőn lévő fűfélék botanikai összetétele. A lovak elsősorban a rövidebb szárú, keményebb füveket kedvelik (perjefélék, csenkeszek, csomós ebír, réti komócsin), a pillangósok (pl. herefélék) aránya 20 % alatt ideális (2. táblázat).
A pataalakulás szempontjából fontos a rugalmasan kemény talaj. A folyamatos ivóvíz ellátást elsősorban szoptató kancák és csikók legeltetésekor kell biztosítani. A legelőn ajánlott eső, szél elleni védelmet, valamint árnyékos helyet létesíteni (enyhhely, esetleg kisebb facsoport). Ménesi tartás esetén a forró nyári napokon a lovakat gyakran az éjszakai, hűvösebb időben legeltetik, a nappali órákat az istállóban töltik. A legelőterületet fakorlát vagy széles villanypásztor szalag segítségével el kell keríteni (117. kép). Vékony huzalt, drótot ne használjunk, mert komoly sérüléseket okozhat. Mivel a lovak válogatósak és a folyamatos mozgás, játék közben a többi gazdasági állathoz képest jelentősen igénybe veszik a legelőt, a fűhozam növelése céljából célszerű a terület szakaszolása. Főként a nagy nyári melegek idején célszerű lehet a legelő öntözése is (118. kép).
A legelőterületet rendszeresen karban kell tartani, az elkerítő elemeket felül kell vizsgálni, a villanypásztor szalagokban ellenőrizni kell a megfelelő feszültséget (kb. 10.000 V). Karban kell tartani az ivóvízforrásokat is. A lelegeltetett szakaszokról a maradék növényi részeket le kell kaszálni (119. kép), a trágyát szét kell teríteni, megelőzendő az ún. bujafoltok kialakulását. A legelő növényállományát néhány évenként javasolt felülvetni ( pótolni), illetve szükség esetén újratelepíteni. Figyelni kell arra, hogy a területet nem szabad túllegeltetni, mert ez maradandó és nehezen helyrehozható károkat okoz a növényzetben (120. kép).
Tavasszal, a legeltetési szezon elején a lovakat kaszált zöldtakarmány fokozatosan növekvő adagú etetésével kb. 8-10 napig fel kell készíteni a legeltetésre. A szezon elején és végén az állományt féregteleníteni kell és a paták állapotát rendszeresen (min. kéthavonta) ellenőrízzük.
Amennyiben nincs lehetőségünk lovaink legeltetésére, valamint a legeltetési szezon elején a zöld növényeket lekaszálva is etethetjük (121. kép). A kaszált növényi részek tartósítás (szárítás, erjesztés) nélkül csak frissen etethetők, már néhány napos tárolás után is emésztési rendellenességeket okozhatnak. Eső után kaszált takarmányok, valamint zsenge növényi részek etetésekor javasolt a zöldet szénával (esetleg szalmával) keverten etetni. Zöldetetés után közvetlenül ne itassunk. A cirok és szudáni fű zsenge hajtásai glikozidákat tartalmaznak, melyek bélbántalmakat okozhatnak. A zöldtakarmányok előnye, hogy kedvező étrendi hatásúak, vitaminok és ásványi anyagok forrásai, valamint nagy víztartalmuk (kb. 75-80 %) miatt segítik a kancák tejtermelését. Lovak számára elsősorban a fűfélék a legalkalmasabbak Javasolt napi adag széna etetése mellett kb. 8-10 kg. Pillangósokat kb. 3-6 kg mennyiségben, általában szénával keverve adhatunk főként a csikóknak, szoptató kancáknak és húslovaknak. Nehéz munkát végző lovak estén 3-4 kg/100 kg adható.
Pázsitfűfélék, illetve pillangósok szárításával tartósított takarmányok. A fűszéna a legáltalánosabban alkalmazott tömegtakarmány. Minőségét elsősorban a növények botanikai összetétele és fenológiai fázisa (kora) határozza meg. A jó minőségű fűszéna a lótartás elengedhetetlen feltétele. A későn betakarított, elöregedett növényi részeket tartalmazó széna kedvezőtlen étrendi hatású, nehezen emészthető. A növényi részek öregedésekor ugyanis megnő az emészthetetlen rostalkotó (lignin) aránya és jelentősen csökken a fehérjetartalom (3. ábra).
A szénakészítés hátránya, hogy a betakarított növények mennyisége és az elkészült széna táplálóanyag tartalma tekintetében egyaránt időjárás függő. A betakarítás, szárítás és bálázás során azonban fontos törekedni arra, hogy az esetlegesen felmerülő tápanyag veszteségeket – mint pl. kilúgzási veszteség (a szárítás során megázó szénából kioldott tápanyagok), vagy a pillangósoknál gyakori levélpergési veszteség – a lehető legkisebbre csökkentsük. A betakarítás a vezérfüvek virágzásának kezdetén ajánlott. A szénát régebben kazalba hordták, ma elsősorban bálázott formában (körbála, nagy- és kiskocka bála) áll a lótartók rendelkezésére (122-123. kép). Az állagmegóvás céljából elengedhetetlen a fedett helyen történő tárolás. Egy terület az adott évben többször is kaszálható (3. táblázat), az első kaszálásból származó szénát anyaszénának, a következő kaszálásokból származót sarjúszénának nevezzük. A sarjúszéna kedvezőbb étrendi hatású.
A jó minőségű fűszéna akár ad libitum (étvágy szerint) is etethető, javasolt minimális adagja 1 kg/100 kg testtömeg, intenzíven dolgozó lovaknál is min. 0,5 kg/100 kg testtömeg legyen. Főként ménesekben a nyári legeltetéskor zabszalmával helyettesíthető. A széna etetése előtt javasolt a por kirázása. Főként porallergiás lovaknál célszerű a szénát nedvesítve etetni.
A pillangós szénák (124. kép) minősége a fenológiai fázison kívül nagyrészt a levél és szárrészek arányának függvénye, a pillangós növények táplálóanyag tartalmának nagy része ugyanis a levelekben található. A fűszénához képest viszonylag magas fehérjetartalom miatt elsősorban szoptató kancák és csikók részére javasolt takarmány. Célszerű fele-fele arányban fűszénával keverni. Etetésekor figyelni kell arra, hogy a pillangós szénák kalciumtartalma magas, foszforban viszont szegények.
A gabonafélék betakarításakor megmaradt szár- és levélrészek (125. kép), melyek tápértéke aránylag csekély, ezért – a zabszalma kivételével – elsősorban alomanyagként használjuk. Fontos tudni, hogy a zabszalma enyhén hashajtó, a búza- és árpaszalma kismértékben dugító hatású. Egyes lovak az alom nagy részét felehetik maguk alól, az ilyen állatoknál javasolt más alomanyagok használata. A nagy mennyiségű szalma ugyanis nem kívánt mértékben növeli a has térfogatát, nehezen emészthető, bélsárpangást, esetleg kólikát okozhat.
Fűfélék, pillangósok, kukorica erjesztésével tartósított takarmányok. A szénafélékkel szembeni előnyük a magasabb tápanyag tartalom és kedvezőbb étrendi hatás. 60-70 %-os víztartalmuknak köszönhetően etetésük segíti a tejtermelést. Porallergiás légzőszervi bántalmakkal küszködő lovak is aggály nélkül fogyaszthatják. Lovak takarmányozása esetén fontos a min. 30-35 %-os szárazanyag tartalom.
A szilázsokat a betakarításkor zölden légmentesen elzárják (befóliázzák) és erjesztik. Erre leginkább a magas szénhidrát-, és relatív alacsony fehérjetartalmú zöld kukorica a legalkalmasabb. A kukoricaszilázs leginkább hízólovak takarmányában ajánlott.
A szenázsok készítésekor a lekaszált fűféléket előfonnyasztják, bebálázzák, majd a bálákat légmentesen fóliázzák (126-127. kép). A szenázs szó a széna és szilázs szavakból származik. Főként Nyugat-Európában általánosan használt tömegtakarmány. Táplálóanyag tartalma a szénáénál magasabb, enyhén savanykás ízű takarmány, a lovak nagy többsége szívesen fogyasztja. Jó minőség esetén a napi szénaadag fele is helyettesíthető szenázzsal. A fólia szétbontása után azonban könnyen megromlik, ezért hosszabb ideig így nem tárolható. Ügyelni kell a sérült, kirepedt bálákra is. A lótakarmányozás hazai gyakorlatában méltatlanul mellőzött takarmányféleség, aminek oka elsősorban az előállítás magas árában, valamint a lótartók új dolgokkal szembeni bizalmatlanságában keresendő.
Jellemzőjük a magas víztartalom. Általában édeskés ízűek, ezért a ló szívesen fogyasztja őket. Javasolt mosva és darabolva etetni. Télen célszerű az ilyen takarmányféléket fagytól védett, sötét helyen tartani. A marharépa elsősorban hízó lovak takarmányában szerepeljen, napi max. 8-10 kg-os mennyiségben. Sportlovak számára a sárgarépa, esetleg sütőtök ajánlott. Mindkét takarmányféle jellemzője, hogy kiváló karotin és biotin források, főként a legeltetésen kívüli időszakban, illetve zöldtakarmányhoz nem jutó lovak esetén napi 2-3 kg javasolható. Sportlovak esetén a sárgarépa jutalomfalatként is használatos (128. kép).
A burgonya és a csicsóka (129. kép) szoktatás és gőzölés/főzés után elsősorban hízó- vagy igáslovak takarmányozására ajánlott. Nyersen a burgonya mérgező hatású, a benne található szolanin miatt.
A lovak számára nem természetes takarmányfélék, de a lovak háziasítása óta etetésük nélkülözhetetlen. Az etetett mennyiség elsősorban a végzett munka (kivéve csikók, vemhes és szoptató kancák) függvénye. Abraktakarmányok önmagukban, tömegtakarmányok etetése nélkül nem etethetők. Elsősorban koncentrált energia- (főként gabona magvak), vagy fehérjeforrások (pl. szója). A túletetés jelentős emésztési bántalmakat és patairha gyulladást okozhat. Etetésük célja elsősorban a munkavégzés táplálóanyag szükségletének fedezése.
(130. kép)
A legáltalánosabban használt és legfontosabb abrakféleség. „Kanca szüli a csikót, de zab annak az anyja” (Kovácsy-Monostory). Az idézetből is látható kiemelkedő jelentősége a lovak takarmányozásában. A többi abrakféleséghez viszonyítva rosttartalma magas, így a zab esetén a legkisebb a túletetés veszélye. Aránylag könnyen emészthető, ezért cukortartalma hamar a vérbe jut, így a ló rövid idő alatt energiához jut, az egyenletes keményítőbomlás miatt ez az állapot hosszabb ideig fennmarad (innen a „zabos” kifejezés). Íze édeskés, a benne található 4-5 % olaj mogyoróhoz hasonló ízű, kiváló dietétikai hatású. Az emésztés során keletkező un. zabnyák nyálkás bevonatot képez, mely bélnyugtató hatású. A jó minőségű zab világossárgás színű, virágillatra emlékeztető szagú, idegen anyagoktól mentes, litersúlya min. 500g/l. Különleges fajtái a francia fekete zab (pelyvája fekete színű), a svéd Mathilde zab (magasabb olajtartalom), a pelyva nélküli un. meztelen zab, illetve az őszi zab. Előkészítés nélkül is etethető, de a jobb táplálóanyag kihasználás érdekében javasolt roppantani vagy pelyhesíteni. Adható önállóan vagy abrakkeverékek komponenseként. Fáradt, kimerült lovak számára javasolt az un. zableves, mely két marék zabliszt és 6-7 dl langyos víz keverékét jelenti.
(131. kép)
„Az arab ló abrakja”, energia- és fehérjetartalma a zabénál magasabb, keményítője gyorsabban bomlik. Külső burka szorosan kapcsolódik a belsőbb rétegekhez, a szemek kemények, így javasolt zúzva (esetleg darálva és nedvesítve), önmagában, zabbal keverve vagy abrakkeverékek komponenseként etetni.
(132. kép)
Szerepe a lótakarmányozásban kisebb, mint a többi gazdasági állataink esetében. A legnagyobb energiakoncentrációjú takarmány, zsírtartalma magas, fehérjetartalma viszont a legalacsonyabb a gabonák közül. Zsírjában magas a telítetlen zsírsavak, elsősorban a linolsav aránya, E-vitamin tartalma is kedvező. Lovak számára – csak kis mennyiségben – takarmánykeverékekben, esetleg zabbal vagy árpával keverve, zúzva, vagy pelyhesítve javasolt etetni. A betakarítás vagy tárolás során elrepedt szemek könnyen avasodhatnak és a toxinfertőzöttség is előfordulhat, ami komoly emésztési zavarokat okozhat. Szükségleten felül etetve, főként nyáron izzasztó hatású lehet, érzékeny lovaknál patairhagyulladást okozhat.
(búza: 133. kép, rozs: 134. kép)
Leginkább kenyérgabonák. Etetésük általában keverékekben, főként hízlalt lovak takarmányozásában ajánlott. Főként a búza csirizesedésre hajlamos, így nagyobb mennyiség etetésekor megnő a kólika veszélye. A rozs aránylag nagy pentozán tartalma bélbántalmakat, arra érzékeny állatoknál patairhagyulladást okozhat.
Főleg tenyészállatok takarmányozásakor javasolt, általában zab- vagy búzacsíra (135. kép) etetése napi 200-1000 g-os mennyiségben.
Jó étrendi hatású takarmánykiegészítő a búza- vagy rozskorpa (136. kép). Jellemzőjük a magas foszfortartalom, kizárólag takarmánykeverékekben, nedvesítve, napi kb. 0,5-1,5 kg-os mennyiségben etethető. A lovak emésztését kedvezően befolyásolja, segíti a tejelválasztást. Ménesekben, főként szoptató kancáknál gyakran használják, de sportlovak takarmányában is szerepelhet.
Főként hízlalt lovak, szoptató kancák, csikók, valamint intenzíven dolgozó lovak takarmányában javasolt. Általában szóját (137. kép), napraforgót, esetleg repcét etethetünk takarmánykeverékekben, extrahált dara formájában. Főként a tengerentúlon népszerű takarmánykomponens a full-fat szója, mely a magas fehérjetartalmon túl jelentős mennyiségű olajat is tartalmaz. Egyes amerikai lótápokban akár 30-35 %-ban is megtalálható.
A gabonák és növényi fehérjék etetése – a zab kivételével – előkészítés, feltárás (zúzás, roppantás, pelyhesítés, esetleg darálás) után a leghatékonyabb. Az egyes komponenseket javasolt takarmánykeverékekben etetni. A kereskedelemben kapható abrakkeverékek általában pelletált (granulátum) vagy „müzli” (138. kép) formában vitaminokkal, ásványi sókkal, esetenként melasszal vagy gyógynövényekkel kiegészítve állnak a lótartók rendelkezésére.
A gabonák betakarítása és tárolása során egyaránt magas a fuzárium toxinok képződésének kockázata. Egy az utóbbi években alkalmazott eljárással a toxinképződés minimálisra csökkenthető. Az eljárás egy finn cég szabadalma, jelenleg főként kukoricánál alkalmazzák, de gabonaféléknél is megoldható. A tejes érésben learatott szemeket zúzzák és szerves savakkal, elsősorban propionsavval kezelik. Az így keletkezett takarmány enyhén savanykás ízű, pormentes, kiváló étrendi hatású, a benne található propionsav kedvező az állatok immunrendszere szempontjából is. Az így készült takarmányokat egyelőre még a lótakarmányozás gyakorlatában nem, vagy csak korlátozott mennyiségben használják. Az utóbbi évek szélsőséges időjárása azonban megnöveli a toxinképződés kockázatát, így elgondolkodtató lehet az ilyen eljárással készült takarmányok széleskörű alkalmazása lovak esetén is.
(139. kép)
Fontos takarmánykomponens, nagy mennyiségű linolénsavat tartalmaz, ami a szőrzet fényességét eredményezi. A lenmagban található mucilago (nyálka) bélnyugató hatású és segíti a béltartalom továbbhaladását (takarmány passzázs). Nyers formában ciánglikozidákat tartalmaz, melyek magas hőmérsékleten (főzés) elbomlanak. Javasolt adagja csikóknál 50-80g/nap, kifejlett korban 100-120g. Extrahált (zsírtalanított) formában a ciánképződést okozó linamarin inaktiválódik, így az etetett mennyiség nagyobb is lehet. A lenmag fontos komponense a mashnek (lásd később), valamint a belőle készült ún. lenmagtej (lenmag+víz 1:20 arányú főzete) 1,5-2 l-es mennyiségben kiváló takarmány kiegészítés csikók számára.
Bélnyugató, stresszoldó hatású takarmányféleség, mely hagyományosan a galopplovak takarmányozásában töltött be fontos szerepet, de sportlovaknak, valamint lábadózó (főként kólika után) lovaknak is javasolható, sőt a téli hónapokban hetente 2-3-szor minden lónak ajánlott. Lovasboltokban készen is megvásárolható, de otthon is könnyen elkészíthető. Klasszikus receptje: 2 kg zab, 1 kg rozs- vagy búzakorpa, 1,5 l forró víz, kiegészítésként só, 1 marék lenmag, esetleg ízesítő anyagok (takarmány cukor, alma, vanília). A lovakkal langyosan etessük.
A szeszgyártás melléktermékeként keletkező melasz kiváló energiapótló, elsősorban intenzíven dolgozó lovak abrakjában javasolt. Káliumtartalma magas, így etetésekor minden esetben gondoskodni kell a só utánpótlásáról (nyalósó vagy abrakba kevert só).
(140. kép)
A kólika kockázatának, valamint a takarmányban található gombatoxinok káros hatásainak csökkentése érdekében indokolt lehet a takarmányélesztő (elsősorban Sacharomyces) etetése. Adagja csikóknál kb. 3-4 g, kifejlett lónál 10 g naponta
Az előzőekben a legfontosabb lótakarmányokat és takarmánykeverék komponenseket ismertettük. Ezeken kívül a gyakorlatban szükség esetén egyéb kiegészítőket is alkalmazhatunk, melyek lehetnek gyógynövény keverékek, toxin- és ammónia megkötők, ásványi kiegészítők stb. Ezek alkalmazása általában a lovak egyedi igényei szerint változhat.
Az etetés mellet figyelnünk kell az ivóvízre is. A legideálisabb ló számára a mellékíztől mentes, tiszta, 10 °C-nál nem hidegebb víz. Az ivóvíz lehetőleg ad libitum álljon a lovak rendelkezésére.
Néhány gyakorlati jótanács:
Az abrak túletetés a vastagbélben tejsavas erjedést okozhat, az ezzel járó pH csökkenés ozmotikus hasmenést válthat ki, a tejsavas erjedés következtében bélrenyheség léphet fel, mely bélcsavarodással járhat.
A túl sok abrak etetésének másik súlyos következménye lehet a savós patairha gyulladás.
A ló fehérjeigénye gazdasági állataink közül a legalacsonyabb, a fehérje túletetés károsíthatja a ló ízületeit, veséjét.
Lóval csak jó minőségű takarmány etethető, a poros, penészes takarmányok etetése jelentős teljesítményromlást okozhat, a por súlyosan károsítja a ló tüdejét.
A túlzottan hideg (10 ºC-nál hidegebb) vagy éhgyomorra itatott víz, valamint az abrak etetése utáni hirtelen munkavégzés következtében a pylorusi záróizom görcsbe rándulhat, súlyosabb esetben gyomorrepedés is előfordulhat.
A ló takarmányozásában a „mindent mértékletesen” elv követendő.
Ha a lovak számára nem áll rendelkezésre folyamatosan ivóvízforrás, munka és szállítás előtt, valamint a tömegtakarmány etetése után mindenképpen itassunk.