A ló belső hőmérséklete – melyet a ló végbelében mérünk (75. kép) – nyugalmi állapotban 37,5-38 °C. A 39 °C-os testhőmérséklet már jelentős hőemelkedés, míg a 40 °C körüli hőmérséklet magas lázra utal. Szintén rossz jel a hőmérséklet hirtelen csökkenése és egyes testrészek, így a fül és a lábvégek lehűlése.

A lovak kültakarójának vizsgálatakor a szőr sűrűsége, borzoltsága, fénye, a külső élősködők jelenléte mind a ló egészségi állapotára utalhatnak. A bőr vizsgálatakor annak rugalmasságát (76. kép), színét, szagát, vastagságát célszerű figyelembe venni. A paták vizsgálata során azok ápoltságára, szabályozottságára, a patkolás módjára és minőségére kell tekintettel lenni.

A nyálkahártyák (kötőhártya, orr, száj, végbél, nemi szervek közül a hüvely és a tasak) színe és erezettsége utalhat rendellenességre. Az orr és a száj nyálkahártyájának (77. kép) lilás elszíneződése vérkeringési zavar jele lehet. Sárgás elszíneződésük pedig emésztőtraktusi problémára vagy mérgezésre utalhat.

A nyirokcsomók közül a ló esetében a leggyakoribb az áll alatti nyirokcsomók duzzanata, esetleg tályogosodása. Az áll alatti egészséges nyirokcsomó is tapintható képlet.

A ló légzésszáma nyugalmai állapotban 10-16/perc, mely a bordák vagy az orrnyílások mozgásán át könnyen megfigyelhető. Szapora légzés figyelhető meg a vemhesség végén, láz, szívgyengeség, vérszegénység vagy fokozott izgalmi állapot esetén. A fizikai terhelést követő szaporább légzésszám normális, feltéve ha rövid időn belül visszaáll a normális értékre a terhelés befejezését követően. Nehezített kilégzésről akkor beszélünk, ha a levegő kiáramlása akadályozott, pl. az idült légsejtes tüdőtágulattal (kehességgel) terhelt lovak esetén. A ló leggyakoribb légzőszervi betegségei: orrhurut, orrvérzés, az állcsonti üreg hurutja, légzacskó gyulladás, gégegyulladás, gégebénulás (hörgősség), hörgőhurut, heveny légsejtes tüdőtágulat, idült légsejtes tüdőtágulat (kehesség, COPD), tüdővizenyő, hurutos tüdőgyulladás, félrenyeléses tüdőgyulladás, légmell, mellhártyagyulladás.

A kifejlett ló pulzusszáma normális esetben percenként 28-40, a fiatal egyedeké ennél több is lehet (40-56). A pulzusszámot mindig nyugalmi állapotban kell mérni (78. kép). Idegesebb típusú lovaknál hosszabb időt kell szentelni a pulzusszám mérésére, mert a ló még fokozott idegességet mutathat a mérés kezdetekor. A nyugalmi állapotban mért 60-70 érverés/perces pulzusszám esetén ló további vizsgálatokat igényel, ennél magasabb érték (80-100/perc) esetében pedig már súlyos állapotról beszélünk. A munkavégzés során vagy azt követő néhány percen belül mért pulzusszám lehet az említetteknél magasabb is, ami a terhelésből adódóan normálisnak tekinthető. A vérkeringési szervek főbb betegségei lónál: szívtúltengés, szívtágulat, szívgyöngeség, perifériás vérkeringési zavar (sokk), a szív ritmusváltozásai, szívbelhártya gyulladás, a bélfodri erek tágulata és elzáródása, a nagy artériák elzáródása, érelzáródás a patában, a nagy vénák elzáródása.

Az emésztőszervek megbetegedései legtöbbször kólikás tünetekkel járhatnak (79. kép) és a leggyakrabban vezethetnek elhulláshoz. A számos élettani és anatómiai hajlamosító tényező közül kiemelkedő jelentőséggel bír a ló meteorológiai változásokkal szembeni érzékenysége, illetve a béltraktus anatómiai viszonyai. A hosszú vékonybelek viszonylag könnyen elmozdulhatnak a hasüregben. A csak egyetlen ponton felfüggesztett, nagyméretű vakbél és a vastagbél szűk és tág szakasza könnyen elmozdulhatnak, beékelődhetnek, megcsavarodhatnak, szögbe törhetnek. A ló ezen változásokat azonnal jelzi: étvágytalanná válik és kólikás tüneteket mutat. A nyugtalankodó lovat kímélni kell, az esetleges vergődést hempergést meg kell akadályozni, pl. jártatással. Az emésztőszervi eredetű, kólikás betegségek legnagyobb része megelőzhető szakszerű tartási és takarmányozási technológia alkalmazásával. A ló leggyakoribb emésztőszervi megbetegedései: a száj és a nyelv gyulladása, a fültő alatti mirigy gyulladása, az áll alatti nyálmirigy gyulladása, a torokgyulladás, a nyelőcső görcse és eltömődése, gyomorhurut, bélhurut, a heveny gyomorkitágulás és megterhelés, savós-véres gyomorgyulladás, gyomor- és bélgyulladás, hurutos bélgörcs, csikómozgási kólika, a belek felfúvódása, bélsárpangás, a bél elhomokosodása, bélelzáródás, bélszűkület, a bél összecsomósodása, lefűződése, belső sérvek, bélbetüremkedés, bélcsavarodás, bélhelyzet-változás, a máj megbetegedése.

Az emésztőszervek parazitás megbetegedéseinek elkerülése az eredményes lótenyésztés egyik alappillére. A csikók féregtelenítését 6-8 hetes koruktól 2 éves korukig rendszeresen (kéthavonta) el kell végezni. A felnőtt lovak esetében szintén célszerű lenne a rendszeres féregtelenítés (80. kép). Az emésztőcső fő parazitái a rozsférgek, fonálférgek, orsóférgek, vastagbél férgek, galandférgek és a hegyesfarkú giliszták. A paraziták elleni védekezésre számos készítmény áll már a lótartók rendelkezésére. A kancákat legelőre hajtás előtt, illetve az ellés előtt 1-2 hónappal tanácsos féregteleníteni. A féregtelenítési program csak a lovak rendszeres ápolásával, a megfelelő istállóhigiéniával lehet eredményes.

A nemi szervek betegségei elsősorban a kancákat érintik. A méh baktériumos fertőződése, a petefészek tályogok, ciszták, daganatok a leggyakrabban előforduló megbetegedések.

Az idegrendszer megbetegedésének jelei viszonylag könnyen felismerhetőek a gyakorló lótartó számára. A ló egyedi mozgása, viselkedése ilyenkor megváltozik, a megszokottól eltérő, rossz szokásokat is felvehet. Idegrendszeri tüneteket okozhatnak a központi idegrendszer vérkeringési zavarai, a mérgezések, anyagforgalmi és endokrin betegségek, fizikai hatások és fertőzések. A ló főbb idegrendszeri betegségei: agy és agyburokvérzés, idült agyvelővízkór, napszúrás, agyrázkódás és agyvelőzúzódás, a gerincvelő összenyomódása és zúzódása, a májelfajulás és májkeményedés okozta agyi tünetek, nyúltvelőbénulás, fűbetegség, agy és gerincvelő gyulladás, farok és végbélbénulás, a körzeti idegek betegségei.

A bőr betegségi közül az ekcéma (81. kép), szőrtüszőgyulladás, csalánkiütés és a gombák okozta bőrelváltozások fordulnak elő gyakrabban. A ló rühösségét többféle atka is okozhatja, melyek a bőr felületén élnek. A hámba furakodó atkák hatására savó lép ki, pörkök keletkeznek, a szőr kihull, a bőr megvastagszik és viszket. A lovak ezért dörzsölik magukat és vakaródznak. A tünetek először a fejen és a nyakon jelentkeznek, innen terjed tovább a törzs egész területére. Hidegvérű lovak esetében a lovak lábvégein is jelentkezhet és innen terjed felfelé a lábtőig, illetve a csánkig.

A ló mozgása által végez munkát, így a mozgásszervi megbetegedései komoly hatással lehetnek a teljesítményére (akár sport akár egyéb teljesítményről beszélünk). Ha a ló végtagjának megbetegedése miatt munkáját nem tudja végezni, sántaságról beszélünk. A sántaság elbírálását mind a három mozgásnemben végezzük el, tehát lépésben, ügetésben és vágtában is, bár a vágtában történő elbírálás a legbizonytalanabb. Egyenes vonalon, majd körön mozgatjuk a lovat kantározva és szabadon, hosszú száron vezetve. A bíráló távolabb álljon a lótól, hogy jól láthassa a kialakult mozgászavart. Kétféle sántaságról beszélünk: az egyik az előreviteli sántaság, a másik a megterhelési típusú sántaság. Az előreviteli sántaság a lépés nyújtási szakaszában rövidül, a ló húzza a lábát. A végtag-előreviteli izmok fájdalmassága, bénulása, az ízületek mozgáskorlátozása lehet az oka. Az egészséges lábra történő lépéskor az állat fejével biccent, mivel a beteg láb terhelésekor a fejét, a nyakát tehermentesítés céljából fölemeli. A hátulsó végtag megbetegedésekor, a beteg végtag terhelésekor viszont süllyed. Megterhelési sántaság esetén a ló a mozgásban a rendesnél rövidebb ideig terheli a lábát. Gyakori eset, hogy mind az előreviteli, mind a terhelési sántaság egyszerre jelentkezik.

Az izmok és az inak részleges vagy teljes szakadása gyakran előfordulhat lovon, különösen a végtagokon, akár megterhelés nélkül is. A szakadás – melyet okozhat megerőltető vágta, rossz talajviszonyok vagy bukás – gyakran sántasággal járhat. A gyógykezelés sikere ezekben az esetekben kétséges. A ló izomzatának főbb betegségei a következők: az ujjhajlító inak részleges, illetve fibrilláris szakadásai, a végtagizmok heveny, savós gyulladása, bénulásos izomfesték vizelés (ünnepi betegség) (82. kép).

Az ízületekkel kapcsolatos megbetegedések közül gyakori lehet a nyálkatömlők gyulladása, az ínhüvelyek gyulladása, a vígtagok ízületeinek betegségei (zúzódás, rándulás, ficam, fedett és nyílt sérülések, idült, savós és torzító gyulladások, patahenger-gyulladás, felületi sérülések, porcleválás). A csontokat érintő betegségek közül a külső vagy belső mechanikai traumák hatására csonthártyagyulladás, csontszaporulat alakulhat ki. A patairha megbetegedése akár végleges használatból való kivonást is eredményezhet. A savós patairha-gyulladás (83. kép) egyik leggyakoribb oka az abraktúlsúlyos vagy rossz takarmányozás, melyet a felszívódó bomlástermékek váltanak ki.

Lovaink ellenálló képességét és ezáltal egészségét rendkívül sok tényező befolyásolhatja az állat korától a környezet hatásain át a takarmányozásig. Befolyásolja a külső hőmérséklet megváltozása éppúgy, mint a különféle tartási módok, az ápolás, az edzési módszerek vagy a különféle stresszfaktorok. Amikor az állat testét vírusok, baktériumok, gombák vagy más mikroorganizmusok támadják meg, és ezek képesek rajta megtelepedni, akkor fertőzésről beszélünk.

A kórokozók ellen az elsődleges anatómiai akadályt a bőr és a nyálkahártyák jelentik, a rajtuk található mikroflórával és kémiai védőrétegükkel, valamint a kötőszövet, a kötőhártya, a szerveket védő tokok és hártyák. A kórokozók ezeket az akadályokat leküzdve bekerülnek a szervezetbe, amit az gyulladás formájában próbál megsemmisíteni. A láz, a test belső hőmérsékletének emelkedése erősíti a szervezet elhárítási készségét és jelzi, hogy az erős, lokális fertőzés miatt szisztematikus védekező reakciók léptek működésbe.

Immunhiány léphet fel bakteriális vagy parazitás fertőzés következtében, de leggyakrabban vírusos fertőzést követően. További következményeként, járulékosan a védekező rendszer kieséséhez vezethetnek egyes krónikus betegségek, a helytelen takarmányozás vagy az alultápláltság.

A lovak esetében is többféle immunizációs módszer létezik. Aktív immunizálásról beszélünk, ha specifikus kórokozót, alkotórészét vagy anyagcseretermékét megfelelő formában a szervezetbe juttatják (védőoltás). Hátránya, hogy hatása nem azonnali, az immunválasz kialakításának ideje 10-14 nap. Előnye, hogy a védettség évekig is kitarthat, frissítéssel újra aktualizálható (pl. veszettség elleni védőoltás, rhinopneumonitis vagy lóinfluenza elleni oltás). Passzív az immunizálás, ha egy, már előállított antitest kerül át a szervezetbe. A fogadó szervezetben tehát jelen lesznek az idegen antitestek, melyek passzív védelmet jelentenek. Hátránya, hogy hatása csak néhány hétre korlátozódik, amíg az antitestek lebontásra nem kerülnek. A szimultán oltás egyidejű, de lokálisan különválasztott beadása az aktív és passzív hatású oltásoknak. Az ismétlő oltás azt jelenti, hogy egy oltást néhány héttel, hónappal, évvel később újabb oltás követő, amely az immunválasz stimulálását és erősítését szolgálja.

Az immunizálás, azaz a rendszeres oltások beadása mellezz fontosak a megelőző intézkedések, így a ló megfelelő takarmányozása, tartása, féregtelenítése, az istállóhigiénia folyamatos fenntartása.

A vakcinázás a betegség megelőzését szolgáló óvintézkedés. Magyarországi körülmények között a következő betegségek ellen szoktunk vakcinázni a lovakat: lóinfluenza, a ló herpeszvírus okozta megbetegedései, tetanusz, veszettség, lovak vírusos arteritise, esetleg lépfene, illetve újabban a nyugat-nílusi vírus.

A lóinfluenza Európa szerte elterjedt megbetegedés, mely magas lázat és légzőszervi tüneteket okoz. A betegség akár elhullással is járhat. Az influenza esetében 6-8 hetes időközben javasolt az első két vakcinát beadni, majd a harmadikat 4-6 hónap múlva és később 6 havonta kell kérnünk az ismétlő oltásokat. Az oltásokat az állatorvosok általában a csikó 4-6 hónapos korában szokták elkezdeni.

A ló herpeszvírusa sokféle elváltozást tud előidézni, elsősorban a vírus okozta vetélés a fő kártétele, de okozhat bénulást, légzőszervi tüneteket stb. A herpeszvírus esetében hasonlóképpen alapimmunizálással kell kezdeni a védekezést. Az influenzavírushoz hasonlóan az első két oltást 6-8 hetes időközzel érdemes beadni, majd a harmadikat 4 hónap múlva, az ismétlőket szintén 6 havonta. A vemhes kancákat ezen kívül a herpesz vírus okozta vetélés ellen, a vemhesség 5., 7. és 9. hónapjában célszerű vakcinázni.

A tetanusz kórokozója a lovak környezetében általában megtalálható normál körülmények között is, azonban csak akkor okoz betegséget, ha valamilyen sebzésben, oxigéntől elzárt körülmények között elszaporodik, és az általa termelt toxin ilyen módon a szervezetbe kerül. A megbetegedett állat lázas, tipikus tetanuszos görcsök észlelhetők nála (84. kép) és sajnos még megfelelő kezelés mellett is előfordulhat, hogy néhány napon belül elhullik. A tetanusz elleni alapimmunizálás 2 oltásból áll 4-8 hetes időközzel, egy éven belül célszerű beadni a harmadik vakcinát is, majd 1-2 évente elegendőek az ismétlő oltások. Az állatorvosok többsége a betegség veszélyessége miatt az évenkénti ismétlést javasolja.

A veszettség közismert betegség, a lovakban viszonylag ritka előfordulása ellenére a védekezésnek azért is van jelentősége, mert az ember számára is halálos kór (zoonózis). A veszettség ellen a veszélyeztetett területen élő lovak esetében célszerű az évenkénti vakcinázás.

A lovak vírusos arteritise ritkán okoz klinikai tüneteket, hazánkban a lovak döntő többsége tünetmentesen esik át a fertőzésen. Tenyészállatok, fedezőmének esetén mindenféleképpen célszerű az aktuális jogszabályok szerinti teendőket megbeszélni a kezelő állatorvossal.

A lépfenét ritkán diagnosztizálják lónál, az ellene történő vakcinázás nem a rutin védekezés része. Magyarországon többnyire a betegség előfordulása alapján a veszélyeztetett területeken a hatóság elrendelése alapján történik védekezés.

A nyugat-nílusi vírus magyarországi és európai jelenléte már régóta ismert, ennek ellenére a védekezés csak az utóbbi időben kezd szerepet kapni. Lovaknál mozgáskoordinációs zavarok, izomremegés, az izmok merevsége, gyengeség, elfekvés, levertség, esetenként láz utalhatnak a betegségre. Emberek esetében a fertőzés általában „tünetmentesen”, influenzához hasonló lázas betegségként zajlik le. A legtöbben nem is tudnak róla, de évente 10-15 súlyos megbetegedés (pl. agyvelőgyulladás) is a nyugat-nílusi vírusnak tulajdonítható. A vírus 2-es genetikai variánsa a fertőzött lovak 10-30 százalékában okoz igen súlyos, akár elhullással végződő megbetegedést. A tüneteket mutató túlélő lovak harmadánál olyan súlyos idegrendszeri tünetek maradnak vissza, amelyek lehetetlenné teszik az érintett állat későbbi munkavégzését.