A ló hatezer éve társa az embernek. Háziasítása forradalmi változást hozott az emberiség történetében. Az ember és a vadló első találkozása ugyanúgy vadász és zsákmány találkozása volt, mint a többi állatok esetében. Amikor a háziasított lovat a már igázott szarvasmarha helyére járomba fogták, gyökeresen megváltozott az emberi élet. Az addig kis körzetben mozgó ember előtt megszűntek a távolságok. Rendkívüli mértékben fellendült a kereskedelem, a gazdaság, a kultúra. A hódítók egész sorát juttatták hatalomhoz, és közrejátszott a népek leigázásában.

A küllős kerék feltalálása és a ló befogása tette a lovas harci kocsit a kor félelmetes és legyőzhetetlen technikai eszközévé. Már i.e. 1800 után a hurriták hajtotta harci szekerekbe fogott négyes fogatokról számolnak be a történetírók. A nemesítéshez szükséges szelekció tudományát valószínűleg a hurriták gyűjtötték össze, és adták át a Közel-Kelet népeinek. Főként háborús és vadászati célokra használták a lovat, de voltak már igás fajták is, amelyek a hatalmas málhás kocsikat húzták. Az ókori keleten kialakult tenyésztési, hasznosítási és tartási módszerek elterjedtek Indiában, Egyiptomban, Líbiában és Észak-Amerikában is.

A lótenyésztést, lótartást különösen Egyiptomban, Babilóniában és Távol-Keleten űzték magas színvonalon. Számos lófajtát használtak vadászatra, szállításra, sőt Egyiptomban i.e. a 2. évezredben már voltak nemes, kitartó és gyors változatok is.

Az i.e. 8. században a szkítáknál volt a legfejlettebb a lótartás és a lótenyésztés. Szoros kapcsolatban voltak a Fekete-tenger partvidékén lévő görög településekkel. A görögök a lovak katonai célú alkalmazásából sok mindent átvettek a szkítáktól, az i.e. 7. században áttértek a harcikocsi csapatokról a lovasseregek alkalmazására. A görögök használták először békés célra a lovat. Az ókori olimpiákon i.e. 680-ban az átalakított harci kocsikkal megkezdődött a kocsiverseny, majd i.e. 648-ban a lovasverseny is.

A görögökkel a trákok is élénk kapcsolatot ápoltak, akik híresek voltak lótenyésztésükről. Az i.e. 4. század közepétől a régi trák hagyományok és a görög hatások összeolvadtak. Ebben az időben a görög Szicíliában igen magas szintű lótenyésztést folytattak. A római és a görög versenypályákon félelmetes ellenfelet jelentettek a szicíliai lovak. Itt született és nőtte ki magát a hippológia megalapítója, Xenophon. „A lovaglás művészetéről” című munkájában jól rendszerezve, tudományos megalapozottsággal jeleníti meg az ember és a ló közötti kölcsönös kapcsolatot. Amikor az elő-iráni törzsek behatoltak a mai Irán területére más típusú – harci hátas – lovakat tenyésztettek. Az ókori perzsák kezdték a hidegvérű jellegű lovak kitenyésztését és onnan kerültek később Nyugat-Európába. A világon először a perzsák alakították ki a lovakon alapuló hírközlési rendszert, ami egymástól egynapi lovaglásra lévő őrhelyekből állt. A perzsa birodalom több mint 300 évig az antik világ vezető hatalma volt, de macedóniai Nagy Sándor (i.e. 331.) megdöntötte uralmukat. Kialakult két nagy klasszikus civilizáció, a görög és a római.

Itáliában a harci lovasok nem bírtak olyan jelentőséggel, mint más birodalmakban. A Római Birodalomban csak az időszámítás utáni első századokban kezdődött meg a tervszerű lótenyésztés. A lovat viszont elterjedten használták a kereskedelemben, a közlekedésben, a szállításban. Elterjedtek és népszerűek voltak a kocsiversenyek.

Újabb történelemformáló korszakot a lovas nomád népek népvándorlásai jelentettek. A hunok, avarok, magyarok, mongolok világra szóló sikereiket a hatalmas nomád lovasseregeiknek köszönhették. Mohamed próféta hatására szaporított és tenyésztett lóállomány elősegítette az iszlám terjedését. Az iszlám seregek elhagyták a Közel-Kelet sivatagjait, és hódító hadjárataiknak köszönhetően nagy távolságokra (Kína, Ibériai-félsziget) jutottak el, hatalmas területeket tartottak ellenőrzésük alatt. Az iszlám az arab lónak köszönhette területi nagyságát, az arab ló pedig világfajta lett.

Európában a XV-XVI. Században, a reneszánsz korában a lovasság esetében a lovaglás már nem csak a háborúra való készülődést, hanem a művészetet is jelentette. A XVI. században a királyi udvarokban már lovaglótanárokat alkalmaztak, így a lovaglás művészetének különböző stílusai alakultak ki.

A reneszánsz persze nem szüntette meg a ló katonai célú felhasználását és harcászati szerepét. Új katonai alakulatok jöttek létre, mint például a huszárság, amelyben a magyarok meghatározó szerepet játszottak. Az első császári magyar huszárezredet 1688-ban állították fel. Utoljára a II. világháborúban alkalmaztak lovas alakulatokat, köztük magyar huszárokat is.

A lőpor feltalálása utána a tüzérség lett az egyik legfontosabb fegyvernem. A nagy súlyú ágyúk és lövegek vontatására tüzérhámos lovakat – négyes és hatos fogatolásban – használtak, még a II. világháborúban is. A XVI-XIX. században olyan ménesek alakultak, ahol máig is ismert jelentős fajtákat tenyésztettek ki, melyek nagy hatást gyakoroltak Európa lótenyésztésére: Kladrub (1579); Lipica (1580); Trakehnen (1732); Mezőhegyes (1785); Bábolna (1789); Radautz (1792); Kisbér (1853).

Az ipari forradalom (1789-1832) jelentős műszaki fejlődést jelentett, de nem érintette a több milliós lóállományok igaerejét. A fejletlen úthálózat, a motoros járművek hiánya miatt a teher- és személyszállítást a lovak igaerejére alapozták. A vasúti társaságok lovakkal szállították a nyersanyagokat, árukat, a városi lakosság számára az élelmiszert a vasútállomásokra és a felhasználás helyére. Ezeket a szállítási munkákat főleg hidegvérű lovakkal végezték. Nagy szerepe volt a lovaknak a személyszállításban. Az európai országok postakocsi-szolgálata példás szervezettséget mutatott. Városokban nagy jelentőségű volt a konflisok és fiákerek használata. A személyszállítás speciális formáját jelentették az omnibuszok.

A ló Európában csak XVIII. században kezdte kiszorítani az ökröket a mindennapi igásmunkákból. Ekkor az erőteljesebb, robosztusabb, tömegesebb hidegvérű lovakra volt szükség. Később, főleg a szállítási munkákra alkalmas kitartó és gyorsabb mozgású lovakra is igény volt. A XIX. század közepétől a mezőgazdasági gépgyártás létrehozta a lóval vontatott eszközöket – ekéket, boronákat, vetőgépeket, kaszálógépeket, kévekötőket, cséplőgépeket –, melyek működtetéséhez sok lóra volt szükség.

A II. világháború után a hadseregek már nem számítottak a lóra, megszűnt a hadászati jelentősége. Európa mezőgazdaságából – az erő- és munkagépek elterjedésével – az 1950-es évektől rohamosan kiszorult a ló. Nyugat-Európa erdőiben a ló igaerejét – ahogy évszázadokkal ezelőtt – ma is kihasználják.

Az 1960-as évektől a ló elveszítette a több száz, illetve több ezer éves tradicionális használatát, és egyben megteremtette egy új korszak kezdetét. A ló alkalmazásának fontos területe a lovassportok, majd a szabadidő hasznos eltöltése lett.