A galopp versenyeknek három típusát különböztetjük meg. Legnagyobb számban ún. síkversenyeket (194. kép) rendeznek, melyek különböző távú pályán (900-3200 m) rendezett versenyek angol telivér lovak – egyes versenyeken arab fajtacsoportba tartozó lovak – részére 2 éves kortól. A lovaknak a hivatalos hendikepper által megállapított terhet kell vinniük a versenyben. A versenyeket általában startbokszból indítják, de egyes országokban ún. repülőstartos versenyeket is rendeznek (ebben az esetben egy gumiszalag mögött sorakoznak fel a versenyzők lovaikkal, és amikor a gumiszalagot a földre ejtik, kezdetét veszi a verseny.

A síkversenytől eltérően a gátversenyen (195. kép) már kisebb akadályokat, döntött sövénytokokat (max. 110 cm) is át kell ugraniuk a lovaknak. Ezek a versenyeknek a távja már hosszabb, elérheti a 4800 métert is.

Az akadályversenyeken (196. kép) szintén akadályokat kell átugratni, melyek azonban magasabbak, illetve szélesebbek, mint az előbbi versenyformában. Ezek az akadályok lehetnek sövénnyel kombinált száraz, illetve vizesárkok is és már komoly ugróteljesítményt követelnek a lótól.

Az ügető versenyeket (197. kép) ellipszis alakú, homok-, vagy salakpályán rendezik. Ebben a versenyszámban a hajtó egy ló mögötti, kétkerekű versenykocsiból (sulky) hajtja a lovat, melynek tömege maximum 30 kg lehet. A lovak teljesítménybeli különbségét az ügető versenyeken ún. térhátránnyal kompenzálják. A verseny jármódja kizárólag ügetés lehet, a vágtázás kizárást von maga után. Egyes országokban rendeznek nyeregből hajtott ügető futamokat is. Az ügető lovak kétévesen kezdenek el versenyezni és teljesítményük csúcsát 4-5 éves korukban érik el. Ilyenkor a legjobb ügető lovak egy kilométert 75-80 másodperc alatt teljesítenek. Az ügető fajta hazánkban amerikai ügetőnek tekinthető, mivel a létező négy ügető fajta közül ez a legelterjedtebb és legeredményesebb és így Európában is a legnagyobb hatású.

A díjlovaglás a lovassportok legfontosabb ága, mivel mindenféle lovassportnak az alapja. A díjlovaglás célja a ló alkatának, mozgásának és képességének harmonikus fejlesztése. A szakszerű kiképzéssel a ló izomzata lazává, elengedetté, mozgása lendületessé és rugalmassá, a ló nyugodttá, figyelmessé és együttműködővé válik. A díjlovaglás során a ló és a lovas tökéletes összhangja valósul meg.

A ló kiképzésének ellenőrzését szolgálják a díjlovagló versenyek. A díjlovaglás gyakorlatok sorozatából épül fel, amelyeket a lovas a nemzetközileg előírt 20 x 60 méteres díjlovagló négyszögben (198. kép), a ló alapjármódjaiban programszerűen hajt végre. A díjlovagló négyszög oldalai mentén az „ABC” nagybetűivel jelzett szakaszhatárok vannak, a program szerinti lovaglás technikai feltételei. A program lelovaglása a négyszög középpontjától indul, és ott is fejeződik be. Különböző díjlovagló feladatok ismertek (kezdő kategória, könnyű-, közép-, nehéz osztályú, Olimpiai Nagydíj), amelyek nehézségi fokukban különböznek egymástól. A feladatokat 1-10-ig terjedő növekvő pontokkal értékelik a versenybírók (3-5 fő). A pontszámok összesítése után alakul ki a versenyzők végleges pontszáma, és ezáltal a verseny sorrendje.

A díjlovaglásra épül az ún. spanyol magasiskola, amely a ló legmagasabb fokú és legtökéletesebb kiképzését jelenti. A magasiskola gyakorlatai a legnehezebb földön bemutatott díjlovagló feladatokon túl föld feletti elemet is tartalmaznak. A világon néhány helyen, hozzánk legközelebb Bécsben művelik napjainkban is az évszázados hagyományokkal rendelkező magasiskolát.

Az egyik leglátványosabb és legismertebb lovassport a díjugratás, amelynek alapjai a vadászlovaglásra és a tereplovaglásra vezethetők vissza. Nyugat-Európában a XIX. században nagy népszerűségnek örvendett a lóháton kutyafalkával űzött vadászat széleskörű elterjedése. A vadászat során fontos szempont volt a lovak megfelelő képessége és kiképzése, hiszen sokszor kényszerültek a természetes akadályok átugrására. Ennek a megfelelő kiképzésnek az igénye hozta létre azt a díjugrató sportot, amelyet később már versenyek is követtek. Az első magasugró és távolugró lovasversenyt 1864-ben Írországban, Dublinban rendezték meg, amelynek célja a vadászlovak kipróbálása volt.

A mai versenyek a ló ugrókészségét, képességét, ügyességét és engedelmességét, valamint a versenyző lovas tudását teszik próbára. A díjugrató versenyeken a versenyzőt és a lovat különbözőképpen megépített akadálypályán bírálják, illetve értékelik. A pálya nehézségi fokát meghatározza a pálya vonalvezetése, az akadályok egymástól mért távolsága és az egyes akadályok magassága. A különböző verhető akadályok (meredek, oxer, triple barre, kőfal, kettes- és hármas ugrás) magassága általában 100 és 160 centiméter között változik. Az akadályok egymástól mért távolsága, az átlagos természetes vágtaugrás-hossz egészszámú, vagy törtszámú többszöröse lehet, ami sokszor hibázásra készteti a lovast vagy a lovat. A pálya vonalvezetése, a fordulatok száma és jellege, az akadályok sorrendje, az ugrások (erőkifejtések) száma jelentősen befolyásolja a teljesítmény alakulását. A pályán többnyire 12-15 akadályt helyeznek el, melyek között általában megtalálhatók az összetett akadályok (kettes- és hármas ugrás), valamint a kőfal és a vizesakadály (vizesárok) (199, 200, 201, 202, 203, 204, 205. kép). A sikerességet befolyásoló tényező lehet a pálya hossza, az akadályok (erőkifejtések-ugrások) száma, valamint az iram (m/perc), amely a pálya alapidőn belüli teljesítése szempontjából fontos. A cél az, hogy a legrugalmasabb, a legjobban idomított ló és a legügyesebb, legfegyelmezettebb lovas nyerje meg a versenyt. A versenyt a pályán a legkevesebb verőhibával rendelkező, vagy hibátlan és a legrövidebb idő alatt teljesítő lovas nyeri. A hibátlan és a szintidőn belül teljesítő lovasok között – általában rövidített pályán – újralovaglásra, ún. összevetésre kerül sor a végső sorrend eldöntése céljából, ahol a hibapontok (verőhibák) és az időteljesítmény együttes értékelése dönti el a helyezések alakulását. Az ugróversenyeknek igen sok változata (a ló és lovas képzettsége szerinti kategóriák, vadászugratás, kitartásos ugratás, egyéni- és csoportversenyek) alakult ki. Az ugróversenyek a lovassport legnépszerűbb versenyei. Ebben a szakágban találjuk a legnagyobb számú versenyzőt.

A military, azaz a lovastusa a katonaság által szervezett távlovagló versenyekből fejődött ki. Először terepversenyekkel, később díjlovaglással egészítették ki a versenyeket. A military elnevezés az 1905-ben Brüsszelben megrendezett Military International verseny nevéből származik, amely a sportág első versenye volt.

A military a lovassportok legkeményebb, lovat és lovast legjobban igénybe vevő ága. A háromnapos összetett verseny célja a sportoló sokoldalú használhatóságának a mérése. A lovas részéről a lovaglás minden ágában magas fokú felkészültséget és tudást igényel. A háromnapos versenyen résztvevő lovak kondícióvizsgája kötelező.

A verseny díjlovaglásból, tereplovaglásból és díjugratásból áll, amit a versenyző ugyanazzal a lóval, három egymást követő napon teljesít. A lovak szempontjából ez komplett teljesítményvizsgának számít. Az első napon a díjlovagló négyszögben díjlovagló feladatot kell teljesíteni, ahol a képzettségről adnak tanúbizonyságot. A második napon a többszakaszos tereplovaglást rendezik meg. A változatos terepadottságú szakaszokat különböző jármódban (ügetés, vágta) teljesítik a lovasok. A versenyszám kiemelkedő része a terepakadály szakasz, ahol természetes vagy ahhoz hasonló fix akadályokat építenek. Ezek kétféleképpen lovagolhatók meg. Van egy gyorsabb, de nehezebb lovaglású útvonal, és lehet egy könnyebb, de hosszabb úton teljesíteni azokat. Az akadályok az akadályzónában helyezkednek el és a bennük töltött idő hibapontoknak számít. A harmadik napon kerül sor a díjugratásra. A lovasnak lovával együtt egy általában 600 méter hosszúságú díjugrató pályán elhelyezett akadályokat kell átugratni az ugróversenyekre érvényes szabályok szerint. Az akadályok magassága nem haladhatja meg a 120 centimétert, az iram 300-400 m/perc. A versenyszám célja annak megállapítása, hogy a lovak a terepverseny után mennyire őrizték meg erőnlétüket, elengedettségüket és feltétlen engedelmességüket.

A military 1912-től olimpiai sportágnak számít. Military versenyeken civilek csak a II. világháború után versenyezhetnek.

A fogathajtás (fogatsport) a legrégebbi múltra visszatekintő sportok egyike, hiszen már az ókori görög olimpiák versenyei között is szerepelt. A fogathajtás az országúti fogatversenyekből, a távhajtó-versenyekből és a fogatszépségversenyekből fejlődött ki. Ez az összetett hajtóverseny eredetileg a fogatlovak sajátteljesítmény (STV), illetve ivadékteljesítmény-vizsgálatát (ITV) szolgálta. A lovak teljesítménye jól szolgálta a szelekciós döntéseket, a célpárosításokat, azonban napjainkban a sportág nem kizárólag a tenyészkipróbálás szolgálatában áll.

A fogathajtó verseny három versenyszámból, a díjhajtásból, a terepversenyből vagy maratonhajtásból és az akadályhajtásból áll. A verseny a militaryhoz hasonlóan épül fel. A fogathajtásban a díjhajtást megelőzte egy bemutatás, amelyben a bírók elbírálták a lovak egyöntetűségét, a szerszám, a kocsi stílusát, ápoltságát, a lovak patkolását, a hajtók öltözékét. Ez ma már nem kötelező versenyszám. A verseny első napján – a sorsolással eldöntött sorrendben – a fogatok egy 40 x 100 méteres díjhajtó négyszögben mutatják be a díjhajtó feladatot (lépés, ügetés, megállás, tolatás, különböző fordulatok). Ennek célja a mozgásban lévő lovak elengedettségének, ütemességének, harmóniájának, könnyedségének, szabad mozgásának, illetve fegyelmezettségének elbírálása. A második napon kerül sor a terepversenyre (maratonhajtás), amely a fogatsport leglátványosabb és legnépszerűbb száma. A versenytáv különböző szakaszait előre meghatározott idő alatt különböző mozgásnemben (lépés, ügetés, szabad jármód), kell teljesíteni. Az E-szakaszban mesterséges, esetenként természetes akadályokat kell leküzdeni a fogatoknak. Az E-szakaszon az akadályok száma 5 és 8 közötti. Az egyes akadályokban A,B,C,D,E,F jelű kapukat alakítanak ki, amelyben „ABC” sorrendben kell áthaladni a fogatoknak (206. kép), ügyelve a gyorsaságra, mivel az akadályokban eltöltött időt hibapontokkal büntetik. Ez főleg a lovak erőpróbája, de nélkülözhetetlen a hajtó ügyes szárkezelése, a lovakkal való zseniális együttműködése (szár- hangsegítség, ostorhasználat), valamint a segédhajtó (segédhajtók) elévülhetetlen segítsége. A harmadik nap rendezik az akadályhajtást, amelynek célja a lovak a terepverseny teljesítménye utáni erőnléti, engedelmességi, fordulékonysági próbája, valamint a hajtó ügyességének, alkalmasságának megítélése. Ezt a versenyszámot egy 70 x 120 méternél nem kisebb sík területű, 500-800 méter hosszú, meghatározott vonalvezetésű és számozott (1-20) kapukkal jelzett akadályokkal nehezített pályán kell lebonyolítani. A kapukat a földre helyezett kúpokkal (sejbákkal) jelölik. A lehető leggyorsabban kell haladni a fogatnak a kúpok között, úgy hogy a tetejükre helyezett teniszlabda ne essen le. Minden verőhiba (a labda leesése) 5 hibapontnak számít. A pálya teljesítési idejét (az alapidőt) 200 m/perc iramra kell számítani. A három számból álló versenyt a legkevesebb hibapontot gyűjtő versenyző nyeri.

Egyes-, kettes- és négyesfogat-hajtásban indulnak versenyzők, illetve fogatok. Az utóbbi időben terjedőben van a póni fogatsport, valamint az ifjúsági- és junior nemzetközi fogatversenyeknek rendezése. Európában 1957-től rendeztek nemzetközi fogathajtó versenyeket. Az első négyesfogat-hajtó Európa-bajnokságot 1971-ben (Budapest), az első Világbajnokságot 1972-ben (Münster) rendezték meg. A kettes fogatoknak 1979-től, az egyes fogatoknak pedig 1987-től rendeznek nemzetközi versenyeket. A magyar hajtós stílus és hajtótudás a legsikeresebb hazai lovas versenyággá tette a fogatsportot. A magyar négyes- és kettesfogat-hajtóink világra szóló sikereiket (Európa- és Világbajnokságok) leginkább lipicai lovakkal érték el.

Az akrobatikus elemekkel tarkított lovastorna évezredes múlttal rendelkező sportág, amely a görög, római és későbbi korok lovas kiképzésében is fontos szerepet kapott. A lovas katonaság kiképzésében ezek a gyakorlatok főleg az ügyességet és az egyensúlyérzéket fejlesztették. A modern lovastorna, azaz a “voltizsálás” alig néhány évtizedre nyúlik vissza, és napjainkra nemzetközileg elismert sportág lett. A sportágat leginkább gyerekek művelik, akik futószáron, többnyire balkézre lépő, illetve vágtázó lovon mutatják be az egyéni vagy csoportos tornagyakorlatot, fel- és leugrásokat. A versenyeken kötelező és szabadon választott gyakorlatokat kell bemutatni. Ezen gyakorlatok végrehajtásában nagy szerepe van a lónak és a lovat irányító futószárazó személynek. A lónak egyenletes ütemben, lendületesen, térnyerően, folyamatosan kell mozogni, amelyben a sportolónak (sportolóknak) a gyakorlat végrehajtása közben meg kell találni az összhangot a ló mozgásával és ritmusával. A gyakorlatok fiatal, illetve kezdő lovasok kiképzésében is fontosak és hasznosak, mert az egyensúlyérzéket, ügyességet, ütem- és iramérzéket nagyban fejlesztik. A lovastornán – amely hazánkban 1985-től számít hivatalos sportágnak – csapatban, párosban és egyénileg is indulhatnak a versenyzők.

A távlovaglás a fogathajtás mellett a lovassportok legrégebbi szakága. A XIX. század végén főleg a katonaság rendezett hosszú távú (Bécs-Berlin) távlovagló versenyeket. A versenyek célja régen a ló teljesítményének felmérése és javítása volt, napjainkban a ló és a lovas állóképességének a vizsgája. A távlovaglásban alapkövetelmény a ló és a lovas kiváló erőnléte. A Nemzetközi Lovas Szövetség 1980-ban nyilvánította hivatalos szakággá. Meghatározott keretek között rövid- (60 km), közép- (90 km) és hosszú távú (120, 160 km) versenyeket rendeznek, amelyek hazai- európai és világversenyek lehetnek. A régebbi (XIX. század) hosszú távú versenyeken nagyok voltak a veszteségek, sok ló nem élte túl a megpróbáltatásokat. Napjainkban a szigorú állatorvosi kontrollok mellett megrendezett versenyeken az egyes szakaszokat a legrövidebb idő alatt teljesítő versenyző nyeri a versenyt. Ugyanakkor a gyorsaságnak, az iramnak a ló teljesítőképességével összhangban kell lenni. Ellenkező esetben – az állatvédelmi szempontokat szem előtt tartva – a versenyből való kizárás is előfordulhat. Magyarországon egy idényben öt alkalommal rendeznek bajnoki futamokat távlovaglásban és a futamok eredményeinek összesítése alapján avatnak bajnokot.

A western reining lovaglás – vagy, ahogy másképpen western díjlovaglásnak is nevezik – az egyik legdinamikusabban fejlődő lovas sportág. Az Amerikából indult lovas szenvedély – amely a marhapásztori munkával járó feladatokból nőtte ki magát – Európában is egyre közkedveltebb. Az igazi “ranch” hangulatot árasztó western lovaglásnak 15 ága van. Mindegyik az amerikai munkalovagláson alapul, melyek magas fokú technikai képzettséget és tökéletes állóképességet követelnek meg a lótól. Versenyeken elsődleges szempont a ló megfelelő irányítása, minden mozdulatának kontrollálása. Értékelik a ló engedelmességét, továbbá a gyorsaságot, a stílust, a könnyedséget és a koncentrációs képességet. A Nemzetközi Lovas Szövetség a reininget nemrégiben vette fel hivatalosan a lovas szakágak közé. A sportág hazánkban is egyre nagyobb népszerűségnek örvend.