A betanítás a csikó életének második nagy fordulópontja (a választás az első). A betanítás folyamán alakulnak ki azok a feltételes reflexek, amelyek a ló későbbi használhatóságát nagymértékben meghatározzák. A melegvérű lovak 4-5, a hidegvérűek 3-4 éves korukra érik el a teljes fejlettségüket. A betanításnak ennél előbb be kell fejeződnie. Minél korábban kezdjük a betanítást, annál könnyebb dolgunk lesz. A gazdaságosság a mielőbbi betanítás mellett szól. A túl korai betanításnak, illetve használatnak súlyos veszélyei lehetnek. A fiatalon munkába fogott csikó hamar “letörik” fejlődésben visszamaradhat, értéktelenné válhat. Ezért a melegvérű csikók betanításának optimális ideje 2,5-3,0 a hidegvérűeké a betöltött 2 éves kor. Ezt azonban befolyásolja a fajta és a hasznosítási irány. A sportoló fajták esetében 2,5 az angol telivér és ügető fajtáknál 1,5 éves korban elkezdődik a betanítás az idomítás. Az ezt megelőző időszakig is rendszeresen foglalkozni kell a csikóval, hogy szívesen elfogadja az embert, lehessen ápolni, lábait felvenni és körmözni, kötőféken vezetni. Majd fokozatosan 2-2,5 éves korra eljuthatunk odáig, hogy a csikót kantárral és nyereggel felszerszámozva rövid ideig lehessen már futószárazni. A csikó betanítását csak nyugodtan és türelemmel szabad végezni. A türelmetlen, szakszerűtlen, goromba kiképzés emléke az állat egész életére kihathat, és köztudott, hogy egy kialakult rossz szokást kiiktatni nehéz, fáradságos és kevés sikerrel járó munka.

A nyereg alá tanítás első mozzanata a futószárazás (186. kép). Amikor már a csikó ismeri a kantárt és futószáron nyugodtan dolgozik, megszokott környezetében (lovarda, jártatókarám) tegyük fel rá a nyerget, majd nyugtassuk, dicsérjük meg és vegyük is le. A következő alkalommal a hevedert óvatosan lazára becsatoljuk, és a csikót nyereggel a hátán megpróbáljuk vezetni, majd futószárazni. Amikor a csikó teljes felszerelésben szépen dolgozik futószáron mindkét kézre – meg lehet állítani, el lehet indítani, jármódot lehet váltani hang, ostor, futószár segítésével – akkor következhet az első felülés. Először egy könnyű lovas hasaljon a nyeregre és így néhány lépést vezessük a lovat, többszöri ismétlés (elindulás-megállás) után, amikor már nyugodtan tűri, kezdjük el vezetni a futószáras körön is. Ha ez már természetes a fiatal lónak, akkor óvatosan kiengedjük a futószáras körre. Amikor már megbízhatóan dolgozik a lovassal a csikó futószáron – meg tud állni, el tud indulni, lép és üget, kisebb irányváltoztatásokra képes – akkor már elengedhetjük a futószárról. Ha a csikó síkmunkában megfelelően dolgozik, elkezdődhet a földön fekvő rúdon (egy-egy rúd) áthaladás, majd 3-5 rúdból álló járóiskola ügetésben és később kis x ugratása. Mindig győződjünk meg arról, hogy a csikó megértette-e a feladatot, amit kívánunk tőle. Ha nem, ne durvasággal, hanem türelmes ráhatással igyekezzünk akaratunkat érvényesíteni. A kiképzéshez türelem, fokozatosság és következetesség szükséges. A jól végzett feladat után a lovat meg kell dicsérni (simogatás, veregetés), esetleg egy-két alkalommal megismételni, majd más - már jól ismert és begyakorolt – feladatot célszerű átismételni. Amikor a csikó már biztonságosan dolgozik a lovardában, akkor hetente egy-két tereplovaglást célszerű beiktatni. Terepre mindig legalább két lovas menjen, és a másik lehetőleg idősebb tapasztalt, megbízható ló legyen.

A fogatló kiképzésének alapelveit a türelem, a fokozatosság és a következetesség jelenti úgy, mint a hátasló esetében. A kiképzést a kötőfékhez, zablához, kantárhoz való szoktatással és a futószárazással kezdjük. Ha a csikó a kézen vezetgetést engedelmesen tűri, felrakhatjuk már a szerszámot. A farmatringot addig ne használjuk, amíg a csikó kellően be nem tanult. A meghosszabbított istrángot egy segítő gyengén húzza, majd érintse a csikó oldalához-combjához. Ha a csikó nyugodtan megy, ún. csúszóba (csúszótalp, csúszófa, gumiabroncs elé) foghatjuk és így vezetjük (187. kép). A csúszó súlyát fokozatosan növeljük, illetve terheljük úgy, hogy a segédedző ráállhat a csúszófára. A csúszóban a hajtó már a hajtószárral igyekszik irányítani, a vezető csak szükség esetén segít be a zablába csatolt elővezető szárral. Ha a csikó a csúszóban már jól indít, megfelelően húz és elég engedelmes, megbízható, nyugodt, idősebb ló mellé kocsiba fogható. A betanításra legalkalmasabb egy könnyű gumikerekű kocsi. Első alkalommal a külső istrángot ne csatoljuk fel. Ha a csikó már nyugodtan a hámba dől, és jól húz, a külső istrángot is felcsatolhatjuk. A gyakorlás folyamán a rúd mindkét oldalára váltakozva fogjuk be a csikót, hogy ez a későbbiekben se legyen számára szokatlan. Kezdetben főleg az indítást, megállást, lépést, majd az ügetést végeztessük (gyakoroltassuk) vele. Ha az idős ló mellett már minden munkát megbízhatóan végez, két csikót is összefoghatunk. Ilyenkor legyünk elővigyázatosak, mert a két csikó együtt még ijedősebb lehet. Ha a csikók már nyugodtan, megfelelően összeszoktak, feladatukat megbízhatóan végzik, a betanítás gyakorlatilag befejeződött. Ez azonban nem jelenti azt, hogy teljes értékű munkára foghatók. Csikófogattal csak könnyű, nem túl nagy terheléssel járó munkát végeztessünk. Fokozatos terhelés és kíméletes csikókori használat után a hidegvérűek 4, a melegvérűek 5 éves korra vállnak teljes értékű igáslóvá.

Amikor a lovat megközelítjük, rendkívül fontos, hogy lehetőleg saját nevén megszólítsuk, mivel az emberi hang segítségével komoly befolyást gyakorolhatunk a lóra. Ha a ló lapockája mellé érünk, néhány nyugtató szó kíséretében veregessük meg a nyakát. Használat előtt puha ruhával töröljük végig a lovat. Ez azért is fontos, mert így a ló is felkészül az előtte álló feladatra. Fontos ez a tevékenység a ló és ember közötti egészséges kapcsolat kialakulása végett is, különösen, ha a ló gondozását (etetés, ápolás) más személy végzi. A ló lábait célszerű végigsimítani, ízületeit, inait megtapintani, az esetleges sérülés, gyulladás megállapítása céljából. Ezután a kantárral a ló bal oldala felől közeledve először a kantárszárat tegyük a nyakára. Jobb kezünket az orrhátra téve, szájába illesztjük a zablát, majd a ló füleit, üstökét átbújtatva felillesztjük a kantárt. A nyerget elölről hátrafelé csúsztatva helyezzük fel. Miután meggyőződtünk a nyereg megfelelő helyzetéről, meghúzzuk a hevedert. Az istállóból történő kivezetés előtt, a lábvégeket felemelve patakaparóval tisztítsuk ki a paták talpi felületét. Kivezetéskor figyeljük a lovat, hogy nyugodtan indul-e, nézzük a mozgását is. Felülés (nyeregbeszállás) után miután meghúztuk a hevedert, lépésben induljunk el. A ló számára megnyugtató hatású, ha elindulás után megveregetjük a nyakát, csendesen beszélünk hozzá. A gyorsabb jármód (ügetés, vágta) kezdete előtt még egyszer ellenőrizzük a hevedert.

A belovagláson minden jármódban végrehajtott gyakorlatok sorát kell érteni, aminek folyamatában a ló teljes elengedettség állapotába kerül, a lovas minden segítségadására reagál, a lovas teljes befolyással bír a lóra. A belovaglás akkor tekinthető befejezettnek, amikor a ló lovasával a nyeregben, megerőltetés nélkül, természetes tartásban, egyensúlyban, szabályos lábsorrendben jár. A belovaglásnak segítségei (szársegítségek, lábsegítségek, testsúly, illetve testtartási, ülési előrehajtó), technikai feltételei (egyensúly, elengedettség, támaszkodás, tartás, feligazítottság), és technikai elemei (ütem, iram, lendület, menő kedv, hátból járás) vannak. Csak belovagolt lóval lehet a lovassport különböző ágaiban sikeresen szerepelni. A belovaglás alatt eldőlhet, hogy melyik sportág követelményeinek tud leginkább megfelelni a ló. Képességeit az adott sportágban további idomító (speciális kiképzés) munkával fejleszteni szükséges. A ló teljes kifejlettségét kb. 5 éves korára éri el, és általában 8-16 éves kora között van teljesítménye csúcsán.

Azt, hogy milyen fogatot kellett összeállítani, mindenkor a gazdasági körülmények határozták meg. A gazdasági cél mellett figyelembe kell venni az esztétikai és a hagyományőrzés szempontjait is. A jármű, a hám, a lovak, a befogás módja és az idomítottság harmonikus egységet kell alkotni, hogy ezt fogatnak nevezzük. A lovak kiválasztására (típus, fajta, szín, ivar, életkor, vérmérséklet, stb.) nagy hangsúly kell szentelni. Fogathajtásban egyes-, kettes- és négyesfogatokkal indulnak a versenyzők. A négyesfogat első két lovának élénk vérmérsékletűnek, fordulékonynak, figyelmesnek, tapasztaltnak, és magas fokon idomítottnak kell lenni. Rendkívül hasznos, ha ezeket a lovakat rendszeresen lovagolják. A hátsó lovak rendszerint erősebbek, kitartóbbak, nyugodtabbak, hiszen a kocsi vontatása főleg rájuk hárul. A használattól függően hazánkban leginkább a kettes fogatok terjedtek el, de találkozhatunk az egyes és négyes, ritkán hármas, ötös, hatosfogatokkal is (188, 189, 190, 191, 192. kép). A fogatlovak elnevezései kettesfogatban: nyerges (baloldali), és rudas (jobboldali), négyesfogatban: nyerges és rudas, illetve gyeplős (baloldali első), és ostorhegyes (jobboldali első) (193. kép).

A befogás előtt a fogatlovakat is le kell ápolni. Ezt megelőzi a kocsi elővétele és a befogás helyére állítása. A befogás mozzanatai mindig azonos sorrendben kövessék egymást, mert csak így érhető el a lovak fegyelmezett viselkedése. A párban lévő lovak ugyanúgy álljanak az istállóban – bal oldalon a nyerges, jobb oldalon a rudas –, ahogy befogják őket. A kötőfékek levétele és felkantározás után az állásban vagy a kezelőfolyosón kell a hámokat feltenni a lovakra. Megfelelő szélességű istállófolyóson a két lovat középről fogva egyszerre lehet kivezetni. Ha a két ló nem fér el egymás mellett, akkor egy segítővel egymás után kell a lovakat vezetni. A lovakat a rúd két oldalán szembe kell vezetni a kocsival, majd egyszerre befelé fordítva a rúd mellé állítani. Fontos, hogy a segítség (segédhajtó) a be-, és kifogás idején a lovak feje mellett tartozódjon, mert az esetleges megriadás esetén így tudja megfékezni őket.

Befogáskor (tartószíjak, keresztágak, hajtószárak, istrángok becsatolása, illetve felhelyezése) a lónak nyugodtan és fegyelmezetten kell állnia, és hangsegítségre a kívánt helyre lépnie. Négyesfogatnál először a rúd melletti (nyerges és rudas), majd az első két (gyeplős és ostorhegyes) lovat fogjuk be. Befogás után ellenőrizzük a szerszámokat, majd a szárakat jobb kézbe véve felülünk a kocsira. A hajtó lépésben és ügetésben győződjön meg arról, hogy a lovak fogatolása, a szárak csatolása szakszerű-e, és hogy a szerszámok jól illeszkednek-e a ló testrészeihez. Célszerű, ha minden lóra méret szerinti hámot készítenek, és saját zablát és kantárt használnak. A hajtás alapfeltétele, hogy a hajtó helyesen tudjon ülni a bakon. Egyenes derékkal kissé kifeszített lábbal, középmagas alkartartással, csuklóból kell kezelni a szárakat. A szártartás ne legyen túl feszes, mert akadályozza a lovat az előremozgásban. Az ostortartás (jobb kézben) legyen szabályos, az ostornyél ferdén előre, szemmagasságban legyen. Az ostorhasználat (ha szükséges) hangsegítséggel együtt történjen, a lapockatájék érintésével. A túlzott ostorhasználat állatvédelmi okokból tilos, versenyeken kizárást vonhat maga után.

A napi munka után kerül sor a kifogásra. A kifogás mozzanatai a befogáshoz képest fordított sorrendben történjenek. Kifogás után a kocsit a helyére (kocsiszínbe) toljuk, rúdját kihúzzuk és a kocsi alá a földre (rúdtartóra) helyezzük.

A közúton történő közlekedés esetén a hajtóra is a KRESZ szabályai vonatkoznak, de a szokásos biztonsági előírásoknál is fokozottabban kell eljárni. Közúti forgalomban csak megbízható fogattal (nyugodt, összeszokott, jól kezelhető, tapasztalt lovak) vegyünk részt, ezzel számos veszélyes helyzet, baleset elkerülhető!