Bokor Árpád
A lótenyésztés sikeréhez elengedhetetlen a ló szaporításának ismerete. Ez az alapja és egyben záloga is a tenyésztésnek, a megfelelő genetikai előrehaladásnak a tenyésztő számára elvárt tulajdonságokban.
(A kanca ivarszervei: 65. kép)
A kanca külvilág felé néző, külső nemi szerve a péra, mely megakadályozza, hogy szennyeződések, fertőző anyagok jussanak a belső nemi szervekbe. A hüvelyt a külső és a belső méhszáj közötti méhnyak-csatorna köti össze a méhhel. A méh ivarzáskor a végbélen keresztül jól tapintható. A méhnyak körülbelül 2-6 cm hosszan nyúlik előre a hüvelybe. A méhtestből ágazódnak el a méhszarvak, ezek a petevezetőn keresztül csatlakoznak a petefészkekhez. A petefészek mérete a kanca ivari ciklusának függvényében különböző méretű lehet. A petevezető tölcsérszerű képletébe kerül ovulációkor az érett petesejt.
A kancák 12-18 hónapos korukban válnak ivaréretté, azaz képessé arra, hogy érett, termékenyülésre alkalmas petesejteket termeljenek. Ezzel szemben tenyészérettségüket csak később, a póni, kisló és hidegvérű fajták kétévesen, míg melegvérűek 3 évesen érik el. A tenyészérettség feltétele az életkoron kívül a megfelelő testi fejlettség és testtömeg. Ezek birtokában a tenyészérett kancák már rendelkeznek olyan testi fejlettséggel, amely a vehem nevelését és az ellés lefolyását nem veszélyezteti.
A kanca ivari működését idegi és hormonális hatások szabályozzák. A hormonok termelődése egymással szoros összefüggésben van és a környezeti hatások jelentősen befolyásolják a köztiagy nemi központján, a hypotalamuson keresztül. A lovaknál a domesztikáció jelentősen meghosszabbította az ivarzási idény tartamát, így a kanca közelebb került az egész éven át folyamatos ivari működést mutató fajokhoz. A kanca ivarzását sárlásnak nevezzük, időtartama 3-7 nap. Az ivarzások átlagosan 19-23 naponként követik egymást. A lovak tavasszal és kora nyáron sárlanak. Az ivarzás a nyári hőségben legtöbbször szünetel. Amikor azonban a nyári meleget ősszel kellemesebb idő váltja fel, újból élénkebbé válik a lovak gonádjainak (nemi mirigyeinek) működése. A sárlások tavasszal és ősszel kifejezettebbek, a tartamuk rövidebb, ilyenkor könnyebb a vemhesítés is.
A kanca ivari ciklusát sok tényező befolyásolhatja. Ezek közé tartoznak az évszak, a fény, a hőmérséklet, a takarmányozás, a fajta- és a családjelleg, a mozgás és tréning, a próbáltatás. A lótenyésztésben – és főleg az angol telivérnél – különösen fontos, hogy a tenyészidényben minél hamarabb fedeztessük a kancát, s így következő évben a csikót már a „legelőre ellessük”. Hazánkban – a klimatikus viszonyok miatt – általában februártól áprilisig, majd augusztustól novemberig rendszeres az ivarzás, tehát szezonális poliösztrusz formájában jelentkezik. Mivel a fogamzási készség májusban a legnagyobb, ezért a tenyésztési főszezon a május és a június. A kancák ivarzásának indukálására többféle módszer is elterjedt, ezek közül a mesterséges fényprogramok, valamint a hormonkezelések bizonyultak a legeredményesebbnek. A kancák 20-25 %-ának petefészek működése egész éven át ciklikus, ezen kancák aránya számos tényezőtől függ: az Egyenlítőhöz közeledve, a szubtrópusi övezetben pl. lényegesen gyakoribb, mint Európában. Szubtrópusi vidéken, ahol a nappalok hossza nem, vagy alig változik, majdnem egész éven át ivarzanak az állatok. Itt is vannak azonban olyan időszakok, amikor kisebb a fogamzási arány. A másfél-két éves, végleges fejlettségüket még el nem ért fiatal kancák petefészke a tél folyamán szinte mindig nyugalomban van. Nálunk az alábbi időszakokat különböztethetjük meg:
téli aciklia: A késő őszi, téli időszakban a petefészek nyugalomban van. A kancák túlnyomó részén ugyan előfordul kitapintható tüszőnövekedés, de ovuláció nem következik be.
tavaszi szezonátmeneti időszak: Az ősz végi, téli acikliás időszak, valamint a tenyészidény közé 4-12 hetes tavaszi szezonátmeneti időszak illeszkedik, amikor fokozódó intenzitású tüszőnövekedés figyelhető meg. Ennek jeleként a kanca rendszertelenül vagy rendszeresen, rövidebb-hosszabb időn át többször is sárlik. Mivel azonban a tüszőrepedésre, illetve ezt követően sárgatest képződésére ez idő tájt nem kerül sor, az állat még nem fogamzóképes, ezért fedeztetése is felesleges. A kancák ivari ciklusa ebben az időszakban elnyújtott, rendszertelen. A szezonátmeneti ciklusban a fogamzás ritka. Ez a gyakorlatlan tenyésztő számára annál is inkább furcsa, mivel az ivarzás tünetei a follikulusok lassú atréziája miatt fennálló tartós ösztrogénhatás következtében elnyújtottan jelentkezhetnek.
tenyészszezon: A valódi ciklusok időszaka teljes nemi aktivitással és a nemi szervek szabályos ciklikus működésével jár. A tenyészszezon kezdetét tulajdonképpen az első ovuláció, illetve az azt követő első sárgatest-fázis jelzi. Az ovuláció nélküli, egyfázisú ciklusokat ovulációs, luteinfázisos, teljes ciklusok váltják fel. Az oestrus előrehaladtával a péra és a hüvely nyálkahártyájának színe a sápadtfehér színtől a pirosig változik, ödémássá válik, a nyakcsatorna ellazul, a szekrétum bőséges és hígabb lesz. Ez az időszak a tényleges tenyészidény, mely a mérsékeltövi országokban általában február-áprilistól augusztus-novemberig tart. A tenyészszezonban, ahol teljes a kancák nemi aktivitása és szabályos a nemi szervek működése, a kancák 18-24 naponként, 4-9 napig sárlanak. A sárlás tartama a tavaszi hónapokban hosszabb, a nyári hónapokban rövidebb, illetve el is maradhat.
őszi szezonátmeneti időszak: Az őszi szezonátmeneti időszak lényegében a tavaszi átmenettel szemben fordított sorrendben lezajló élettani folyamat. A tenyészidőszak lezárulásaként ismét ovuláció nélküli ciklusok jelentkeznek.
A sárlás alatt a kanca idegessé válik, megfigyelhető a péra nyálkahártyájának vöröses színeződése, a péraajkak ritmikus kitárulása és összehúzódása („villogtatás”), valamint a pérarésből nyálkafolyás tapasztalható („cérnázás”). A főivarzás idejét próbáltatással lehet megállapítani. Az ivarzás első tünetei a nyugtalanság és az étvágycsökkenés. A megváltozott viselkedésű kanca különös odafigyelést igényel ebben az időszakban a lóhasználat során. Fogatban vagy csoportos tartásmód esetén társait harapdálja, ápolás közben esetleg a gondozóra dől. Fajtársai előtt megáll, párzási testtartásban úgymond felkínálja magát. Az ivarzás tünetei fokozatosan alakulnak ki, majd a hormonszint emelkedésével arányosan erősödnek.
(A mén ivarszervei: 66. kép)
A méncsikók egy része leereszkedett herével jön a világra, a többi egyed esetében is a herék néhány héten belül leereszkednek. Előfordulhat, hogy féléves korig csak az egyik, vagy egyik here sem száll le, ilyenkor a mént ki kell zárni a tenyésztésből. Bár ezek a mének lehetnek jó teljesítményűek és létrehozhatnak termékeny utódokat ugyanakkor az egy, vagy kétoldali rejtettheréjűség nem kívánatos öröklődő tulajdonság.
A méncsikó már 8-10 hónapos korában termékenyítőképes lehet, ezért a választást követően a kanca, illetve méncsikókat külön kell tartani. A mének ivarérése általában 27 hónapos kor után válik teljessé. A tesztoszteron koncentrációja május-június hónapokban éri el a csúcsértéket, majd fokozatosan csökken és októbertől januárig alacsonyabb tartományban marad. A libidó december-január hónapokban mélyponton van. Az ondó mennyisége a szezonon kívüli időben 40-45 %-kal csökken a tenyészidényhez képest. A mének teljes fejlettségüket 3 éves korukban érik el, de a herék tömege még ezután is növekszik. A termékenyítőképesség a mének 12 éves koráig egyre javul, majd 17-20 éves koruk után jelentősen csökken.
A tenyésztésbe állítás előtt a mén nemi szerveinek vizsgálatát próbáltatással, fedeztetéssel és ondóvizsgálattal egészítik ki. A rendszeres ápolás, a pénisz és a tasak tisztán tartása, a szigorú fedeztetési higiénia és a rendszeres ondóvizsgálat fontos követelmények. Szintén figyelmet kell fordítani a tenyészmének takarmányozására, illetve arra, hogy a próbáltatás és fedeztetés sorár ne vegyen fel a mén rossz szokásokat, melyek később balesetet, sérülést okozhatnak úgy a gondozónak, mint a kancának és a ménnek.
Mivel az ivarzás során a kanca csak egy bizonyos időszakban termékenyül eredményesen, ezért célszerű próbáltatással folyamatosan figyelemmel kísérnünk a kanca szaporodásbiológiai állapotát. A próbáltatás (67. kép) általánosan elterjedt módszer, melynek során a mént egy talajhoz rögzített vagy lengő, a mén felöli oldalon párnázott próbafal választja el a kancától. A próbafal méretét az adott fajta mérete határozza meg. Általános elvárás, hogy a mén a próbafalon ne tudjon keresztülugrani, azt ne kerülje meg a próbáltatás során, ugyanakkor ne is sérüljön meg. A mént gyakorlott személy (csődörös) általában zablás kantárral, vagy ágaskodóval szerszámozva állítja a próbafalhoz. A kancát és a mént a próbafal ellentétes oldalain állítják fel, először szemben, hogy az állatok összeszaglását megengedjék. Amennyiben a kanca nem tiltakozik (nem vág, harap, rúg) a próbafal mellé állítják. A mén először a kanca nyakát, sörényét, majd az oldalt fordított állat farát, horpaszát szaglássza, harapdálja, csipkedi. Amikor a kanca nem rúgja el a mént, hanem nyugodtan áll, farkát emeli, terpeszkedik, vizel, villogtat, cérnázik, akkor biztosan sárlik.
A kanca próbáltatás alatti viselkedésének nyomon követésére kiváló lehetőség az Ócsag-féle jelzőszám használata, mely a kancát minősíti annak függvényében, hogyan reagál a mén jelenlétére. Ezt egy -3-tól +3-ig terjedő skálán pontozzuk:
-3 a kanca erősen, határozottan elrúgja a mént
-2 a kanca elrúgja a mént
-1 a kanca elutasítóan viselkedik
0 a kanca közömbösen viselkedik
+1 a sárlás külső jelei már mutatkoznak, de még nem elég kifejezettek
+2 a kanca tűri a mén közelségét, de még nem terpeszkedik
+3 a kanca nyugodtan áll, farkát emeli, terpeszkedik, vizel, villogtat, cérnázik, azaz kész a fedeztetésre.
A jól sárló és jó időben fedeztetésre kerülő kancák egy részénél elegendő lehet az egyik elülső végtag felvétele, vagy a pipa felhelyezése a felső ajakra. A fedeztetés előtt a kanca hátulsó patáira bőrből készült hágató papucsot kell húzni és a nyakhoz kötött csánkfékkel kell gátolni a rúgásban. A kanca farkát a farokszőrök okozta sérülések elkerülése végett célszerű bepólyázni (68. kép), fedeztetéskor félrehúzni. A pérát a fedeztetés előtt híg fertőtlenítő oldattal lemossuk, majd szárazra töröljük. Fedeztetni csak csöndes, puha talajú környezetben szabad. A patkolatlan ménnel történő fedeztetéshez is több gyakorlott személy szükséges. A mén felugrásakor a kanca fejét emelve tartják, a mén hímvesszőjét tenyérfelülettel két oldalról a hüvelybe segítik. Az ejakulációt a gáttájék ritmikus összehúzódása és a farok föl-le billegetése jelzi. Ezután a mén a kancára dőlve pihen, elernyed, esetleg le is csúszik róla. A fedeztetést követően a hímvesszőt fertőtleníteni, a kancát pedig az ondókipréselés elkerülése céljából jártatni szükséges. Egy tapasztalt mén az öt hónapos fedeztetési idényben 140-160 alkalommal fedezhet. Jól kézben tartott állományokban 1-2 ugrással vemhesíthetők a kancák, ezért egy ménhez 80-90 kanca is beosztható (40-50 helyett). Napjainkban a mének viszonylag nagy száma, illetve a folyamatos spermaimportok – és így a mesterséges termékenyítés (69. kép) – miatt egy ménre általában már jóval kevesebb kanca jut, pedig mindez akár fordítva is lehetene.
A kancák nemi viselkedése nagy különbségeket mutathat, ezért ménesekben elterjedt gyakorlat, hogy a kancákat az ápolójuk vezeti fel a próbáltatás során. A fedeztetéshez fel nem készült, vagy nem sárló kancát fedeztetni nem szabad, mert az később a kanca meddőségéhez vezethet.
A fedeztetés során a hímvessző kitágítja a méhszájat, így segítve az ondó méhbe jutását. A fogamzás a petevezetőben következik be, majd a megtermékenyült petesejt még itt osztódni kezd. Az ovulációt követő hatodik napon a zigóta a méhbe jut, ahol védelmét a kilencedik hétig a méh tónusos állapota biztosítja. A magzat növekedése az első 8 hónapban lassú, majd a vemhesség utolsó harmadában intenzívebbé válik.
A vemhesség megállapítására elterjedt módszer az ultrahangos vizsgálat (70. kép), mellyel már a 14 napos vemhesség is észlelhető. Ezen kívül történhet még fizikális vizsgálatokkal (hüvelyvizsgálat, rektális vizsgálat), valamit hormonszint méréssel.
A vemhes kanca viselkedése megváltozik, általában nyugodtabbá, lustábbá válik. Ezek a változások a gyakorlott lótartó számára könnyen felismerhetőek. Az ellés körülbelüli időpontja a feljegyzett utolsó fedeztetés alapján tudható. Egy héttel korábban, illetve 3 héttel később ellő kanca még normálisnak mondható. Melegvérűeknél általában 333-336 nap, hidegvérű kancáknál 324-330 nap a vemhesség. Ezen határokon kívül eső időpontok azonban már veszélyesek lehetnek mind a kanca, mind a megszülető csikó számára. A korábban született csikók általában ikerellésből származnak, ami lónál ritka (~0,5 %). A vemhes kanca a vemhesség utolsó harmadáig kíméletesen lovagolható, az utolsó hetekben pedig nyereg alatt sétáltatható. Az ellés előtt fontos a kanca rendszeres jártatása, hogy a kanca ne hízzon el, így az ellés során kisebb eséllyel következhet be komplikáció.
Az ellés előtt gondoskodni kell az elletéshez szükséges eszközökről: kézmosó tál, meleg víz, szappan, körömkefe, törülköző, tiszta olló, fonál, fertőtlenítő szerek.
A közelgő ellés jelei: a horpasztájék beesik, a has „megsüllyed”. Ha a has alja ödémásan beszűrődik, illetve a csecsekből csöpög a tej, akkor szinte biztos, hogy 24 órán belül megellik a kanca (csak ha a kettő együtt tapasztalható). A kanca ellése általában az éjszakai órákban történik, csak ritkán nappal. A magzat világrajövetele hormonális hatásokra indul meg és több szakaszra osztható:
előkészítő szakasz: Közvetlenül az ellés előtt 1-2 órával a kanca kólikás tüneteket mutat (a hasát nézi, kapar, sokszor lefekszik és felkel), illetve légzése nehezebbé válik. Tipikus fájások tehát nincsenek, inkább hasűri rendellenességek érzete látható.
megnyílási szakasz (71. kép): A tolófájások megindulása előtt a kanca lefekszik és rendszerint meghempereg, ezzel passzívan forgatja a magzatot. A tolófájások kezdeténél nyugtalan, testhőmérséklete megemelkedik. Amikor a kanca lefekszik, ügyelni kell arra, hogy a fara mögött maradjon elég hely a megszülető csikónak (1,5-2 m). Az ellés a magzatburok megjelenésével kezdődik. Ha magától nem reped fel a megjelenés után 4-5 perccel, akkor kézzel (körömmel) célszerű megtenni. A kanca ilyenkor többnyire nyújtott lábakkal és a talajon nyugvó fejjel az oldalán fekszik. A tolófájások általában 3-4 percenként jelentkeznek és 5-6 tolást eredményeznek. Az ellésnek ez a szakasza általában igen lassú.
kitolási szakasz (72. kép): a csikó elülső lábai előbb jelennek meg, majd a feje következik, feltéve ha nem rendellenes a magzat helyeződése/fekvése a szülőútban. A vállak nem egyszerre jutnak át a szülőúton. A tolófájások alatt a kanca gyakran félig vagy egészen feláll. Ezzel is segíti a magzat kitolását. A kitolási szakasz más állatfajokhoz képest ugyan a lónál rövid (10-25 perc), de kimerítő. A magzat világra jötte után a kanca rendszerint fekszik és egy rövid ideig pihen. Szűk, vagy első csikóját ellő kancáknál gyakori a gátszakadás, mely kisebb vérzéssel járhat. A vérzés elálltáig meleg vizes vattával tartsuk tisztán a sebet, majd a vérzés elállta után nem maró, 1 %-os jódoldattal fertőtlenítsük le. A köldökzsinór nem szakad el azonnal, rajta az ellés után még 400-1500 ml vér kerül a magzatba, ezért tehát nem célszerű a köldökzsinórt azonnal elválasztani a csikótól.
utószakasz (73. kép): Az ellés utószakasza alatt a méhkontrakciók folytatódnak. Ez a szakasz a magzat megszületésétől a már enyhébb fájdalmak kíséretében a magzatburkok és a méhlepény eltávozásáig tart. Ha 3 óra alatt sem távozik el a magzatburok és a méhlepény (74. kép) minden része, akkor állatorvosi beavatkozásra van szükség. Amennyiben a köldökzsinór nem szakadt el magától, úgy a hasfaltól 10 cm-re emaszkuláljuk és fertőtlenítsük. Ezután a csikó orrát és szájnyílását szabadítsuk meg az esetleges nyálkától. Az újszülöttet az anyja szárazra nyalja, ha mégsem, akkor szalmával vagy törölközővel csutakoljuk szárazra. A ellés utána a kancából „kilógó” magzatburokra kössünk lehetőleg annyi csomót, amennyit csak lehet, hogy a kanca hátulsó lábaival ne lépjen rá.
Előfordulhat, hogy a kanca teje az ellést követően még nem indul meg, vagy ha igen, akkor sem termel elegendőt. Ezért érdemes már kancától előre levett föcstejet hűtve tárolni az ilyen esetekre. Ha a csikó olyan gyenge vagy kicsi, hogy nem tud szopni, akkor a kancát ki kell fejni és a csikót cumisüvegből megitatni. Általában 2-3 dl-nél nem ad többet, de az is lehet, hogy teljesen visszatartja a tejét. A kifejés után kb. 30-40 perc múlva a kanca újra fejhető. A csikót ilyenkor minimum 20-25 percenként meg kell szoptatni. Kb. 1,5-2 l föcstejet kell, hogy elfogyasszon az első 3 órában. A föcstej tényleges mennyisége kb. 10-12 l. Ha továbbra sem elegendő a kanca teje, akkor tejpótló tápszert kell itatni a csikóval, ami lehetőleg kerülendő, mert nem tartalmazza azokat a fontos összetevőket, amelyeket az anyatej.
A méh involúciója általában az ellés utáni 13-25. napon teljes, kissé korábban fejeződik be az először, mint a többször ellett kancákon. A mérsékelt mozgatás elősegíti a folyamat végbemenetelét. A kanca involúciója sem zajlik le sterilen, az ellés alatt vagy után fertőződött méhben a kórokozókat a szervezet az első tüsző fázisban (5-10. nap az ellés után) általában elpusztítja.
Kancákban ritka a magzatburkok retenciója. Részleges visszatartás jöhet létre, ha a nem vemhes méhszarvban nem válik le a burok, vagy egy része bennszakad. Gyakoribb a visszatartás a csikósárlásban fogamzott kancában és az egy ivarzás alatt többször termékenyített állatnál, ha az utolsó fedeztetés az ivarzás végén történt és így a méh csökkent ellenálló képessége miatt enyhe fertőzés is végbement a fogamzáskor. A mikroretenció vagy a részleges visszatartás kedvező esetben is súlyos méhgyulladást, szövődményesen savós patairha-gyulladást okozhat. Súlyosabb esetben általános szepszis áll be, az állat elhullik.
A petefészkek működése nyomban az ellés után újra kezdődik. Egyes állatokon már az ellést követő napon nagyobb tüsző található, de valamennyi ellett kancánál előfordul tapintható nagyságú tüsző az ellés utáni 5. napon. Az első sárlás elkezdődhet a 6-7-8. napon (csikósárlás) és ovuláció is lehetséges a 7. nap után, általában a 9. napon. Hagyományosan ez az ún. csikókilenced.
A kanca meddősége elsősorban fertőző és nem fertőző okokra vezethető vissza. Nem fertőző ok lehet a hormonális egyensúly zavara, anatómiai rendellenességek, sérülések, valamint a tartástechnológiából és takarmányozásból eredő hibák. Fertőző okok nagy része baktériumok fertőzésre vezethető vissza (méhhurut, gennyes méh- vagy nyakcsatorna gyulladás). Ezek oka rendszerint a nem megfelelő fedeztetési technológia, illetve higiénia. Előfordulhat gombás eredetű méhgyulladás is.