tamopv2.png

Új Magyarország Fejlesztési Terv, Társadalmi Megújulás Operatív Programon belül a „Tudományos eredmények elismerése és disszeminációja" című, TÁMOP - 4.2.3./08/01kódszámú pályázati konstrukció keretében „Tudományos eredmények disszeminációja és tehetséggondozás a minőségi képzésért a Pannon Egyetemen" címen megvalósuló projekt

A Pannon Egyetem a Közép-Dunántúli régió vezető felsőoktatási intézménye, a Nyugat- Dunántúli régió két fontos városában, Keszthelyen és Nagykanizsán is jelentős térségi hatással rendelkezik. Jelen projekt által létrejött szolgáltatások a Közép-Dunántúli és Nyugat-Dunántúli régiókban regionális jelentőséggel bírnak, a három érintett város esetében külön jelentős a kistérségre gyakorolt hatása. Különös tekintettel igaz ez az MTMI szakok beiskolázási tevékenységére, a lakosság illetve a leendő hallgatók és közoktatási tanároknak szóló disszeminációs tevékenységekre, az intézményi tehetséggondozási programokra és a térség gazdasági szereplői számára szervezett, a K+F+I tevékenységről szóló rendezvényekre.

Ezen túlmenően országos és nemzetközi jelentőséggel is bír, tekintettel a kutatási portál, az elektronikus folyóiratok, a környezettechnológiai konferencia és a hallgatók nemzetközi tudományos rendezvényeken való részvétele tekintetében.

A Pannon Egyetem felsőoktatási kilátásai és fejlesztési tendenciái alapján a felsőoktatási hallgatói létszámot tekintve megállapítható, hogy a következő években - az előrejelzések alapján ­ stagnál a hallgatói létszám a 2004-es csúcspont és a 2008-ig tartó csökkenés után. Az országos átlaghoz képest nincs jelentős különbség sem a Közép-dunántúli, sem a Nyugat-dunántúli régióban.

A projekt céljai:

  • a PE-n megszülető fejlesztések hazai és nemzetközi ismertségének javítása, különös tekintettel az MTMI területeken
  • a tudományos eredmények (K+F+I) disszeminációja a gazdaság felé
  • az elért eredmények megismertetése révén a PE tud. iskolái, műhelyei, kiválósági központjai nemzetközi elismertségre tegyenek szert, nemzetközi felsőoktatási intézményekkel együttműködési megáll. száma növekedjen
  • a nemzetközi és hazai rangsorban megszerzett jobb pozícióval hosszú távon biztosíthassák fennmaradásukat
  • a színvonalas tud. utánpótlás-nevelés érdekében a tud. önszerveződő kezdeményezések, szakkollégiumi munka elősegítése

Közvetlen célok:

  • az Egyetem tudományos-, innovációs-, valamint keletkezett K+F eredményeinek gazdasági szektor felé történő elterjesztése, megismertetése
  • az Egyetemen keletkezett innovációs eredmények segítségével a tudományos tevékenységek népszerűsítése a szélesebb közvélemény, kiemelten a továbbtanulás előtt álló fiatalok körében
  • az MTMI területek (azon belül is a Pólus tematika Infpolisz, Ökopolisz témakörei) iránti társadalmi érdeklődés fokozása
  • a tud. diákköri és szakkollégiumi munka ösztönzése, fejlesztése, az abban résztvevő hallgatók számának növelése
  • Legfontosabb számszerűsíthető eredmények
  • nő a tudománynépszerűsítő előadások száma: 160 db
  • nő az MTMI szakokhoz, kutatáshoz kapcsolódó rendezvények száma: 90 db
  • nő a fejlesztett tudománynépszerűsítő médiumok száma: 6 db
  • nő a közvetlenül elért célközönség létszáma: 35.000 fő
  • nő a tudományos, innovációs versenyeken résztvevők száma: 20%-kal
  • nő a szakkollégiumi, tud. tevékenységet támogató programjain résztvevők száma: 220 fő

Tevékenységek:

  • az intézményben jelen lévő új tudományos eredmények, tevékenységek népszerűsítése által, egyrészt stabilizálni a potenciális hallgatói és oktatói létszámot, valamint növelni a gazd. és civil szférával történő együttműködések számát, másrészt a PE ismertségét, elismertségét emelni hazánkban és külföldön;
  • kommunikációs stratégia és cselekvési terv készítése
  • média-megjelenések erősítése
  • megújult beiskolázási rendezvények
  • középiskolai oktatókkal való szervezett együttműködés
  • egyetem tud. tevékenységeit és innovációs kapacitását bemutató portál
  • egyetem képzéseit, tudományos tevékenységeit bemutató többnyelvű kiadvány
  • középiskolások számára szervezett vetélkedők, nyári egyetem, Erdős Pál Tehetséggondozó Program
  • távműködtetett demonstrációs eszközök elérésének biztosítása online módon
  • Üzletemberek Gazdasági Klubja
  • konferenciák és fórumok szervezése (részben nemzetközi), nemcsak a tudományos, hanem a gazdasági szféra jelenlétével (fenntartható mg. megteremtésének nemzetközi fóruma, környezettechnológiai konf., OTDK szervezése)
  • tud. népszerűsítő rendezvények szervezése és DVD, online formátumban való elérhetőségének biztosítása a nagyközönség számára (elsősorban MTMI területen): Informatikusok éjszakája, TIT és MFTK által szervezett előadások
  • nemzetközi e-szakfolyóirat fejlesztése
  • önszerveződő és önkéntes részvételen alapuló tud. tevékenységhez kapcsolódó kezdeményezések támogatása, egyrészt a szakkollégiumi és tehetséggondozó programok fejlesztésével, másrészt a tdk munka támogatásával, ezáltal növelve a hallgatók munkaerőpiaci esélyeit, közvetve elősegítve a gazdasági szférával való kapcsolat erősítését, valamint a hazai és nemzetközi versenyeken való részvételükkel az Egyetem ismertségét, elismertségét
  • Balaton és Jedlik Ányos Szakkollégium, Georgikon Kör, Fasori Program működési költségeinek és rendezvényeinek támogatása
  • versenyeken való nevezési díjtámogatás
  • a programokban résztvevők képességfejlesztése (academic writting, argumentációs készségfejl. tréning)
  • egyéb innovációs versenyek (24 órás programozói verseny, egyéb kari vetélkedők)
  • ITDK kötet, Bagoly Almanach kiadása
  • előadási lehetőségek szervezése más egyetemi városokban, a tud. diákköri versenyeken győztes hallgatók számára
  • tanárjelöltek számára rendezendő nemzetközi tantárgypedagógiai diák-konferencia szervezése
  • felsőoktatási szektorban jelen lévő új tud. eredmények népszerűsítése országos hatókörű rendezvények szervezésével, valamint online módon, bárhonnan elérhető tud. eredmények elérhetőségének biztosításával, miáltal az Egyetem növelni képes a gazdasági és civil szférával történő együttműködéseinek számát, másrészt a PE ismertségét, elismertségét hazánkban és külföldön;
  • nemzetközi e-szakfolyóirat fejlesztése
  • konferenciák és fórumok szervezése (részben nemzetközi), nemcsak a tudományos, hanem a gazdasági szféra jelenlétével (fenntartható mg. megteremtésének nemzetközi fóruma, környezettechnológiai konf., OTDK szervezése)
  • tudománynépszerűsítő előadások szervezése a TIT és MFTK szervezésében más egyetemi városokban

A projekt teljes pénzügyi igénye 168.072.074.- forint, melyből 15%-ot önerőből finanszíroz az Egyetem 25.210.812.- forint értékben. A megmarad 85% képezi a támogatási igényt, azaz 142 861 262.- forintot.

A projekt az Európai Unió támogatásával,
az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.
 
umft.jpg

Georgikon Karon megvalósuló projektelemek:

  1. Balaton Szakkollégium
  2. Fenntartható mezőgazdaság
  3. Georgikon Kör
  4. Hallgatói versenyek
  5. Hétköznapi Tudomány
  6. Journal of Central European Agriculture
  7. Tudományos diákkör
  8. Üzletemberek Gazdasági Klubja


Képgaléria

Bejelentkezés

Kapcsolat

logo.jpg

PE Georgikon 
Kar

8360, Keszthely
Deák Ferenc u. 16.
Tel.: (+36)83/545-000
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.