képek


Sárgulás, egyetemistabúcsú

Megjelenés dátuma: 2008. május 19. 04:29.00
Szerző: Horányi Árpád

Keszthely (há) - A hét végén a hagyományos sárgulási ünnepséggel a Pannon Egyetem Georgikon Karán a tanulmányaikat hat szakon befejező, összesen 189 diák köszönt el az alma matertől.

Pénteken kora este fáklyás felvonulás indult a Festetics úti tanügyi épülettől: koszorút helyeztek el a városháza falán lévő emléktáblánál, ahol a Festetics György által 1797-ben alapított Georgikon utódaként 1865-től 1897-ig működött a gazdasági tanintézet, majd a Helikon Kastélymúzeum parkjában a Festetics-szobrot koszorúzták meg.

Szombaton délelőtt szekereken, hintókon járták végig a várost a diákok, köszöntek el a diákévek környezetétől, a tanszékektől. A látványos menetet barátok, szülők, hozzátartozók, alsóbb éves egyetemisták kísérték egészen a Helikon Kastélymúzeumig, ahol délben kezdődött a búcsúünnepség.

A városvezetés nevében szólt a mérnökjelöltekhez Ruzsics Ferenc polgármester. Hangsúlyozta, hogy az egyetem szerepe ma ugyanolyan kiemelkedő jelentőségű, mint a 210 évvel ezelőtti alapításakor volt. Meghatározója az iskolavárosi jellegnek, a pezsgő szellemi életnek, amit évről évre újítanak meg a szakmára kisugárzón országosan is a végzett fiatal szakemberek.

 

 

 

 

 

Köszöntötte a búcsúzókat Manninger Jenő, a keszthelyi választókörzet országgyűlési képviselője, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke, házigazdaként pedig dr. Czoma László múzeumigazgató mondott útra való szavakat, párhuzamot vonva a Festetics-szellemiség és a mai kor kihívásai közt.

Dr. Rédey Ákos rektor a nemzet kultúrájába való befektetésként beszélt a tanulás vállalásáról, a szülők által ahhoz nyújtott támogatásról, a diplomaszerzésig még hátralévő feladatokról. Dr. Dublecz Károly dékán május szépségére, s benne a sárgulási ünnep patinájára utalóan mondott beszédet, szerencsés életutat kívánva.

Az esemény az egyetem művészeti közösségeinek színvonalas műsorát követően, a végzősök nagy érdeklődéssel kísért Palotás tánc bemutatójával fejeződött be.