Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy a DETUROPE folyóirat felkerült a SCOPUS által indexelt folyóiratok közé!

A DETUROPE online nemzetközi folyóirat, amelynek nemzetközi szerkesztőbizottságában a PE Georgikon Kar is részt vesz, 2018-ban ünnepli működésének 10. évfordulóját, az első számot 2009-ben jelentettük meg.  A folyóirat a regionális tudományok és a turizmus témakörében jelentet meg tudományos publikációkat, elsősorban angol nyelven, de emellett lehetőség van nemzeti nyelveken történő publikálásra is. Az MTA Regionális Tudományok Bizottsága nemzetközi C – kategóriás folyóiratként jegyzi. Jelenleg a Web of Science (Clarivate Analytics) folyóiratlistáján az ESCI (Emerging Sources Citations Index) listáján is jegyzik folyóiratunkat, az elkövetkező egy-két év színvonlalas publikációs tevékenysége alapján kerülhetünk a végleges IF-listára. A SCOPUS - listára való felkerülés komoly elismerés a tudományos színvonalat illetően, amelyet a jövőben is szeretnénk erősíteni.

A DETUROPE ingyenes Open Access folyóirat, a megjelent számok ingyenesen bárki által online hozzáférhetőek, letölthetőek, a folyóirat a szerzőktől sem kér pénzügyi hozzájárulást.

A folyóirat honlapja elérhető a Georgikon Kar weboldalán a Kiadványaink menüpontból, valamint a www.deturope.eu linken is. Ez utóbbi weboldalon hozzáférhetőek a szerzők számára szóló útmutatók, valamint a folyóirat valamennyi eddig megjelent száma. A Georgikon Kart képviselő szerkesztőbizottság tagjai, Dr. Kovács Ernő egyetemi docens, Dr. Bacsi Zsuzsanna egyetemi docens, és Dr. Lőke Zsuzsanna egyetemi docens (Gazdasági, Társadalomtudományi és Vidékfejlesztési Tanszék) szívesen állnak rendelkezésre egyéb információkkal.